ACM programozási verseny 2016.

  

A versenyről

Az ACM (Association for Computing Machinery) az egyik legrangosabb és legnagyobb informatikai társaság, 1977 óta évente meghirdeti nemzetközi programozási versenyét. A verseny során 3 fős csapatoknak kell néhány (7-8) angol nyelven megfogalmazott feladatot megoldaniuk. A verseny győztese az a csapat, amelyik a rendelkezésre álló 5 óra alatt a legtöbb feladatot oldja meg. A verseny olyannyira népszerű és világszerte elismert a programozó hallgatók körében hogy az előző évben több mint 80 ország közel 2000 egyeteméről jelentkeztek csapatok, hogy több lépcsőn keresztül eljuthassanak a döntőre. A versenyt három szinten rendezik meg:

Az ELTE IK évek óta a két legjobb csapatát delegálja a 70-80 résztvevős közép-európai regionális fordulóba, ahonnan a legjobbak a világdöntőbe jutnak.

Időpont és hely

Az országos verseny időpontja és helye:

Kifejezetten javasoljuk a verseny oldalán regisztrálni és feladatmegoldásokon keresztül a verseny időpontjáig megismerkedni a beküldés mikéntjével, a lehetséges hibaüzenetekkel, egyáltalán magával az online kiértékelő rendszerrel.

Jelentkezés

A verseny menete

Főbb szabályok

Korábbi országos versenyek

Hasznos linkek