Vadászkutyák

Rövid szőrű magyar vizsla

Drótszőrű magyar vizsla

Magyar agár

Erdélyi kopó


Rövid szőrű magyar vizsla

Rövid szőrű magyar vizsla

FCI VII. fajtacsoport, 1.1. szekció (kontinentális vizslák), 239.

Története

A magyar vizsláról teljes bizonyossággal csak annyit tudunk, hogy régi magyar vadászkutya, valamint hogy több fajtából alakult ki. Egyesek szerint a magyar vizslát az angol sárga vizsla, a pointer és egy ősi, zsemlyesárga magyar vizslából tenyésztették ki. Mások úgy gondolják, hogy a magyaroknak a IX. században behozott, keleti jellegű kopóját keresz­tezték a Kárpát-medencében őshonos kopókkal. Mindenesetre a XV. századból származó feljegyzések arról tanúskodnak, hogy a magyar vizslát akkor már ismerték. A fajta az évszázadok folyamán idegen származású kopókkal, idegen vérű kutyákkal kereszteződött. Erre egyébként volt "elég lehetősége",hiszen a tatárjárás, a törökdúlás nyomán valóban alkalom nyílt a másfajta kopókkal való keveredésre. Feltehetően az akkor még sok fehér folttal "tarkított" sárga fürjésző vizslákat keresztezték egyszínű sárga, valamint német pointerekkel, és ezekből sikerült az egyszínű sárga magyar vizslát kitenyészteni. Kezdetben ennek a kutyának a mancsait még fehér foltok élénkítették, később azonban ezeket is "eltüntették" a gondos tenyésztők.

A XX. század elején újból fellendült a magyar vizsla tenyésztése. Gondos és lelkes tenyésztők erőfeszítései nyomán nagyjában-egészében sikerült a fajta végleges testméreteit, színét, tulajdonságait rögzíteni. Méghozzá olyan szerencsés módon, hogy a fajta ősi, nagyszerű tulajdonságait, adottságait is megőrizték benne.

Általános leírás

Könnyed, nemes, szikár izomzatú, közepes termetű vadászkutya. Feje szikár, nemes, koponyája enyhén domború. Homloka sima. Orrháta egyenes, orrtükre meglehetősen széles, orrlyukai tágak. Állkapcsa erős, fogazata jól fejlett, ollósan záródik. Szeme egy árnyalattal sötétebb szőre színénél. Füle lelógó, a vége lekerekedő. Nyaka szép ívű, izmos, középhosszú, lebernyeg nélküli. Mellkasa mély és hosszú. Háta egyenes, rövid, jó izomzatú. Ágyéka közepesen hosszú, széles, izmos. Fara arányosan izmos. Hasa enyhén felhúzott. Farkát kétharmadára kurtítják, vízszintesen hordja. Végtagjai szabályos állásúak, jól izmoltak. Mancsa rövid, gömbölyded, ujjai zártak. Szőre rövid, erős szálú, sűrű, fényes, testhez simuló.

Viselkedése, tulajdonságai

A magyar vizsla legendásan értelmes, engedelmes, tanulékony, nyugodt kutya. Voltaképpen rendkívüli adottságokat hordozó, mindenes vadászkutya. Éles szimatú, szenvedélyes apportírozási hajlamú állat. A vizet is nagyon szereti. Vérebmunkára is alkalmas.

Vissza az elejére


Drótszőrű magyar vizsla

Drótszőrű magyar vizsla

FCI VII. fajtacsoport, 1.1. szekció (kontinentális vizslák), 239.

Története

A drótszőrű magyar vizsla nem "dicsekedhet" holmi nagy múlttal. Története rövid: a XX. század harmincas éveiben alakították ki, tulajdonképpen csupán a magyar vadászok, mégpedig olyanformán, hogy a rövid szőrű magyar vizsla egyes almaiban előforduló, az átlagosnál valamivel hosszabb szőrű kölyköket felnevelték, majd ezeket drótszőrű német vizslákkal keresztezték. A drótszőrű magyar vizsla tehát részben spontán mutáció, részben pedig tudatos keresztezés révén keletkezett.

Az így kialakult fajta tenyésztését azután néhány megszállott vizslabarát hozzáértéssel és lelkesedéssel szorgalmazta, s hamarosan újabb és újabb, meglehetősen homogén egyedeket sikerült bevonni a tenyésztésbe. Ezekből már a határon túlra is került: Csehszlovákiába, Ausztriába, az NDK-ba, az NSZK-ba, Franciaországba, majd még az Egyesült Államokba is.

Általános leírás

Közepes nagyságú, drótszőrű, nemes megjelenésű, jó izmú vadászkutya. Feje nemes és szikár. Koponyája enyhén domború. Orrháta egyenes; orrtükre jól látszik, s orrlyukai tágak. Állkapcsa erős, metszőfogai ollósan záródnak, ajkai nem lelógók. Szeme a szőr színénél egy árnyalattal mindig sötétebb. Füle lelóg, közepes nagyságú. Nyaka izmos, enyhe ívelésű, középhosszú, lebernyeg nélküli. Háta rövid, jó izomzatú, egyenes. Ágyéka feszes, zárt, széles. Fara izmos. Mellkasa mély és hosszú, hasa enyhén felhúzott. Vízszintesen tartja farkát, amelyet kétharmadára kurtítanak. Mellső végtagjai egyenesek, oszlopszerűek. A hátulsó végtagok hosszúak, arányos izmúak. Mancsa kerekded, jól zárt. Szőrzete az arcorri részen durva és rövid, az állon szakállt alkot. Fülein a szőr valamivel hosszabb, mint a rövid szőrű vizsla fülén. Törzsén és nyakán a szőr 3-4 cm hosszú, durva, kemény; végtagjain rövid, kemény és sima, a hátulsó éleken kissé elálló "kefét" alkot. Farkának szőrzete sűrű, tömött, alul valamivel hosszabb.

Viselkedése, tulajdonságai

Nagyjából minden tulajdonsága hasonló, mint a rövid szőrű magyar vizsláé. Talán egy kissé keményebb, rámenősebb, éppen ezért nehezebben is kezelhető. Olykor szeszélyes, makacs, "kitörésekre" hajlamos. Mindamellett értelmes, éber, apportírozóhajlama kiváló. Szenvedélyesen kedveli a vizet, kitűnően úszik, éppen ezért vízi vadászatra is jó bevált. Durva, kemény szőrzete jó védelmet nyújt mindenféle nehéz, bozótos terepen.

Vissza az elejére


Magyar agár

Magyar agár

FCI X. fajtacsoport, 3. szekció (rövidszőrű agarak), 240.

Története

Agarunk kialakulásáról nem sokat tudunk. Egyes elméletek szerint a honfoglaló magyarok hozták magukkal, de ezt újabban vitatják: Legalábbis azt állítják, hogy ha hoztak is magukkal őseink agár típusú kutyákat, ezek az idők folyamán annyit változtak - egyebek között a török hódoltság idején kereszteződhettek az arab agarakkal, majd később az angol agarakkal -, hogy nem sok közük van ma már feltételezett őseikhez.

Hosszú időn keresztül elhanyagolt, mellőzött, szinte ismeretlen fajta volt a magyar agár. Tenyésztésével, nemesítésével nem törődtek, nem foglalkoztak, miközben szinte minden nemzet kitenyésztette a maga jellegzetes agártípusát.

Egyes kynológusok viszont éppen azt hangsúlyozzák, hogy miután Magyarországon sohasem volt különösebben népszerű az agarak futtatása, vagyis a versenyszerű agarászat, a Kárpát-medencében élő magyar agár tulajdonképpen megmaradt ősi formájában, csupán alkalmazkodott a helyi körülményekhez.

Mindenesetre - és ezzel bizony nagyot ugrottunk a magyar agár történetének ismertetésében - amikor az egyik magyar film forgatásakor Mátyás király udvarához tartozó "korabeli" magyar agarakra volt szükség - sehol nem találtak ilyen állatokat. Nos, a kihaltnak vélt magyar agarat Szigethy Kálmán, a gödöllői filmtelep vezetője sajátos módon Szabolcs-Szatmár megyében fedezte fel, ahol vásárolt is egy szukát és két kant, majd ezeket továbbtenyésztette.

Csupán ezután figyelt fel néhány lelkes kutyatenyésztő erre a régi magyar fajtára, és megkezdődött a magyar agár újkori tenyésztésének története, a fajta korszerű típusának kialakítása.

Általános leírás

Ősi vadászkutyafajta. Nem túl filigrán, de nem is erős állat. Testhossza valamivel több, mint a magassága. Erős csontozatú, izmos, karcsú állat.

Feje ék alakú, hosszúkás; homloka szélesebb, mint az angol agáré. Fogazata igen fejlett, ollósan záródik. Orrtükre fekete. Füle kicsi, puha, hátracsapva tartja, de a V alakban pofához simuló fül is elfogadott. Szeme sötét, középnagy, nem kidülledt, értelmes tekintetű. Nyaka nem túl hosszú, izmos, szép vonalú. Törzse megnyúlt, hihetetlenül izmos, mellkasa mély és lapos. Hasa felhúzott, hátvonala egyenes, ágyéka hosszú és izmos. Fara széles. Mellső lábai egyenesek, erősek. Hátulsó lábai izmosak. Farka meglehetősen hosszú, körülbelül a csőnkig ér, a vége ívbe hajló. Mancsa boltozatos, erős, ujjai zártak. Szőrzete rövid, sima, valamivel erősebb, mint az angol agáré.

Viselkedése, tulajdonságai

Nyílt természetű, de kissé tartózkodó, értelmes állat. Igénytelen, rendkívül szívós. Szaglása viszonylag gyenge, de különösebben éles szimatra nincs is szüksége, hiszen "szemmel vadászik", mint általában az agárfélék. Hosszú, izmos lábai, mély mellkasa lehetővé teszik, hogy hosszú távon is kövesse, utolérje és leterítse a vadat.

Vissza az elejére


Erdélyi kopó

Erdélyi kopó

Canis familiaris sagax braco Transsylvanicus

FCI VI. fajtacsoport, 1.2. szekció (középtermetű kopók), 241.

Története

Az erdélyi kopó ősi magyar vadászkutya. Őseiben valószínűleg még a honfoglaló magyarokkal a Kárpát-medencébe behozott, keleti jellegű kopók keveredtek az itteni őshonos kopófajtákkal. Az 1300-as évekből származó bécsi Képes Krónika "Magyarok az őshazában" című miniatúrája már ilyen jellegű kutyákkal folytatott medvevadászatot ábrázol. Ugyan csak ennek a krónikának egy másik miniatúrájában Hunt lovag pajzsát és zászlaját egy-egy kopófej díszíti.

A Kárpát-medencében kialakult pannon kopó később valamikor Erdélybe került, és utódaiból formálhatták ki az erdélyi kopót. S hogy ez a kutya milyen lehetett, arról rendkívül élethű képet kaphatunk azokról a domborművekről, amelyek egy, az 1600-as években Erdélyben készült ezüstserleget díszítenek, és medvét állító erdélyi kopókat ábrázolnak. Még közelebb voltak színben, alakban, felépítésben a mai erdélyi kopókhoz azok a kutyák, amelyeket Váradi György olajfestménye örökített meg körülbelül 180 évvel ezelőtt, egy elejtett medve fölött. Ezeknek az erőteljes testalkatú, lógó fülű kutyáknak a testét kétharmad részben fényes, kékesfekete szőr fedi. Homlokcsíkjuk, szügyük, lábszáruk és mancsuk fehér. Szemük felett, a szájuk szélén és végtagjaik belső felületén vörös jel látható.

Az erdélyi kopók a feljegyzések bizo­nyossága szerint az első világháború előtti években és a két világháború között sokat használt vadászkutyák voltak. Ám egy 1947-ben kibocsátott román rendelet kötelezővé tette minden kopó kiirtását, így azután az erdélyi kopó csaknem teljesen kipusztult. Csupán húsz év múlva sikerült hosszú-hosszú kutatás után két fajtatiszta erdélyi kopót "felfedezni", és Erdélyből a budapesti Állatkert részére megvásárolni. Tulajdonképpen ezzel kezdődött ennek az ősi magyar kutyafajtának a megmentése és újrateremtése.

Általános leírás

Közepes termetű, rövid szőrű állító- és hajtókopó. Feje jellegzetes kopófej: hosszúkás, de nem elhegyesedő. Orrháta egyenes; orrnyílása tág. Altkapcsa erőteljes, fogazata ollósan záródik. Szeme ovális, középnagy, sárgásbarna. Füle pofájához simul és lelóg. Nyaka hosszú, izmos, alsó részén a bőr enyhén lebernyeget alkot. Háta egyenes; mellkasa erősen fejlett. Fara mérsékelten izmos, enyhén csapott. Hasa kissé felhúzott. Farka mélyen illeszkedik, nyugalmi állapotban lelóg, alsó egyharmada felfelé görbül, a csánkon valamivel túl ér. Mellső végtagjai izmosak, egyenesek, oszlopszerűek. A hátulsók nem túl izmosak, párhuzamosak; csánkja mélyen helyezkedik el. Mancsa gömbölyded, jól ívelődő ujjai izmosak; karma fekete. Szőrzete testhez simuló, rövid.

Viselkedése, tulajdonságai

Élénk, értelmes, játékos állat. Rendkívül kitartó, könnyen kiképezhető. Kitűnően hajtja és állítja a vadat. Hajtás közben magas hangon jelez. Rámenős, bátor ku­tya. A vadat igen ügyesen, eredményesen fogja le, és "állóra" csaholja. Egy erdélyikopó-tenyésztő így foglalta össze egyszer a fajta jellemző tulajdonságait: "úgy fut, mint egy agár, úgy küzd, mint egy komondor, olyan játékos, mint egy tacskó és olyan intelligens, elegáns, mint egy vizsla".

Vissza az elejére

Készítette: Kuthi Balázs (KUBRAAI.ELTE)

Forrás: Szinák János - Veress István: Kutyakalauz