1. zárthelyi dolgozat

2010-2011, II. félév


A zárthelyi során a beadandó feladat egy módosított változatát vesszük alapul. A szükséges fájlokat egyben megtaláljátok a mellékletek között, az első feladat az ömlesztett fájlok megfelelő struktúrába szervezése, a fordítási hibák kiszűrése.

A program tartalmaz apróbb hiányosságokat, hibákat; ezekből kell tetszőleges sorrendben implementálni, javítani az általatok kiválasztott feladatokat. Minden megoldás eggyel jobb érdemjegyet eredményez (az alább felsorolt csoportok szerint), amely helyességét (a mellékletben szintén megtalálható) media.test.MainTest tesztfájl biztosítja. A tesztfájlon módosítani szigorúan tilos.

A feladatok, érdemjegyek a következőképp alakulnak:

A feladatok egyszerűek, mindegyik megoldhaó 2-7 sorban, azonban feltételezik a használt fogalmak, eszközök mély ismeretét.

Feladatok

Az elégséges osztályzatért

Az első feladat az, hogy szervezzétek a megfelelő csomaghierarchiába az osztályokat, fordítsátok a mellékelt projectet. Ez nem lesz olyan egyszerű, mert minden import utasítás törlésre került. Amennyiben ezzel elkészülsz, és hiba nélkül fordul a program, megvan az elégséges érdemjegy.

I. feladatcsoport

Három egyszerűbb feladat közül választhattok, ezekkel szerezhető maximum 4-es érdemjegy. Az implementációs részleteket a tesztfájlban megtaláljátok.

II. feladatcsoport

Ötöst az kaphat, aki az eddigieket megcsinálta, és a következő két bonyolultabb feladat közül is megold legalább egyet:

Mellékletek