A dús, buja növényzet

A növényzet zöld takaróként borítja be Földünket. A növény Ég és Föld határán él, gyökerével a Föld mélye felé tart, többi részével - szárával, levelével, virágjával - pedig a levegő birodalmában felfelé tör. Ezért, hogy a világ egy adott pontján milyen növény él, az is meghatározza, hogy milyen a kőzet, a talaj, milyen az éghajlat. Emellett a növény életét a víz jelenléte vagy hiánya is döntően befolyásolja.

Ahogy említettük, a sziget északnyugati részén magas hegyek húzódnak, a déli oldalon pedig, a hegyláncok között feltöltött völgymedencék bújnak meg. Mivel az Egyenlítő a sziget derekán halad át, éghajlata forró és nedves egész évben. Az átlaghőmérséklet közel 30 Celsius-fok. Főként trópusi őserdők borítják, a partok mentén pedig a gyökereiket a sós tengervízben áztató mangrove-k a legelterjedtebbek.
Köszönhetően azon japán, amerikai és európai polgároknak, akik minden pénzt hajlandók megadni egy-egy nemes trópusi fából készült bútorért, az esőerdők területe Borneón is egyre zsugorodik. A sziget nagy részén hatalmas munkagépek, láncfűrészek és tüzek emésztik fel az őserdőket. Helyüket pusztaságok váltják fel. Az erdőirtás talajerózióhoz vezet, ami az élővilág kipusztulását eredményezi. Egy idő után Dzsungel

úgynevezett másodlagos erdők sarjadnak a kiírtott őserdők nyomában, azok azonban alacsonyabbra nőnek és sokkal kevesebb növény- és állatfajnak adnak otthont. A sziget élővilága ma még igen gazdag.
Több mint 15 ezer színpompás virágzó növény él Borneó szigetén, 70 féle orchidea faj található meg és itt őshonos a malájok nemzeti virága a hibiszkusz is, fafajtából pedig hatezret különböztethetünk meg.
Legjellegzetesebb növények:

Rafflesia Arnoldii

"Kivételes nagyságú. Átmérője egy méter, és 16 fontot nyom." - így írta le 1818-ban szumátrai felfedezését Thomas Stanford Raffles brit hivatalnok. Az indonéziai növényt a botanikusok azóta is a világ legnagyobb virágaként tisztelik. Raffles odahívta barátját, a sebész és természetbúvár Joseph Arnoldot is, hogy saját szemével lássa a természet csodáját. Így keresztelték Rafflesia Arnoldi-nek a növényt a két kutató tiszteletére, akik először vizsgálták meg.
Virágzás idején a Rafflesia Arnoldii élénk narancsszínben lángol az aljnövényzet félhomályában. A bőrszeru szirmokat halvány szemölcsök borítják. Merev tüskék veszik körül a bibét és a porzókat védő középső korongot. Rafflesia ugyanis hímnős, azaz egyaránt van bibéje és porzója. Noha majd két évszázad telt el a felfedezése óta, még mindig nem fejtették meg a növény titkait. Nem tudjuk például pontosan, hogyan szóródnak szét a magvai. Egyes botanikusok szerint a termés rátapad a disznók és szarvasok lábára, s így jut el a gazdanövény törzsének repedéseibe. Mások a közönséges mókust tartják "szállítóeszköznek", amely a növény gyümölcseit eszi. De terjeszthetik hangyák és a termeszek is, amelyeket a termés édes húsa csábít oda. A Rafflesiának nincsenek gyökerei, és mivel élősködő, többek között nincs a fotószintézishez szükséges klorofilja sem.
A szőlőfélék családjához tartozó Tetrastigma lanceolarium nevű liánhoz hasonló kúszónövényeken élősködik, ám a kutatók azt sem tudják, hogyan jön létre a kapcsolat a gazdanövény és a Rafflesia bimbó között. Beporzását elsősorban a Crysomia megacephala nevű légy végzi, melyet ellenállhatatlanul vonz ugyanis az a rothadó húsra emlékeztető szag, amelyet a sötétvörös, kocsonyás belső áraszt. Arnold A magok átfúrják magukat a gazdanövény kérgén, majd akkorára duzzadnak, mint egy-egy jókora káposztafej.
Tisztázatlan az is, hogyan fejlődnek a rostok a gazdanövény kérge alatt. Másfél évbe is beletelik, amíg kifejlődik egy-egy bimbó, majd újabb kilenc hónap, míg a virág szirmot bont. Huszonnégy óra után azonban már el is hervad, a következő három napban színei megfakulnak, egy hét múlva megfeketedik, tizenöt nap után a bimbó pedig visszatér a szerves anyagok szokásos körforgásába.
Mivel a növény csak ilyen rövid ideig van megfigyelhető állapotban, a botanikusok tervet dolgoztak ki Borneó és Szumátra átfésülésére, és védetté nyilvánították a Szumátra fővárosától, Padangtól nyugatra eső területet.
A kutatás során több olyan Rafflesiát is találtak, melyek több mint egy méter átmérőjűek voltak. A Rafflesia Arnoldiin kívül tízenkét kisebb fajtája is van a Rafflesia Arnoldii másnapnövénynek, ezek Malaysián, Bruneiben, Thaiföldön és a Fülöp-szigeteken élnek, míg a Földközi-tenger medencéjében a Cytinus hypocistís nő, melyet méhösszehúzó gyógyszerként használtak.
A bennszülöttek különleges erényeket is tulajdonítanak a Rafflésiának. Mivel a duzzadó bimbó erősen emlékeztet egy állapotos nőre, a növény kivonatát a maláj bábák szülés után a gyermekágyas asszonyoknak adják, hogy összehúzzák a méhet és erősítsék a testet. Szaga miatt azonban gyakran nevezik "hullavirágnak" is.

Orchideák - Coelogyne pandurata (Fekete orchidea)

Ez a rendkívül ritka növény egy védett terület jelképe, és magát a Kersik Luwai Orchidea Rezervátumot is a fekete orchidea megmentéséért hozták létre. Nevét a zöld lepellevelei között megbúvó fekete színű mézajkáról kapta. Életmódjukat tekintve léteznek talajlakó, (terrester) és fán élő (epiphyta), -nem élősködők, csak a fával együtt élnek.
Egyszikűekről lévén szó, az orchideák virágtakarólevelei egyneműek, azaz nem különülnek csészére és pártára, virágtakarót két körben elhelyezkedő 6 db lepellevél alkotja. Ennek ellenére, mivel a külső kör levelei gyakran zöldes színűek, nem feltűnőek, gyakran nevezik ezeket csészének (szepalum), a belsőket pedig szirmoknak (petalum). A lepellevelek gyakran nagyon különböznek egymástól, legfeltűnőbb közöttük a belső kör mézajakká módosult egyik levele, mely a virág 180°-os elfordulásának eredményeképpen általában lent található, ritkán (360°-os elfordulás mellett) fent. Az évnek mindössze két hónapjában, januárban és februárban virágzik, de egy-egy példány csak néhány napra bontja ki a szirmait. A virágok többnyire fürtben fordulnak elő a szárgumó végén, vagy alsó részén fejlődnek.
Az orchideafélék levelei osztatlanok, a száron két sorban, vagy szórtan állnak, általában ülők, vagy kissé szárölelők, vagy csak tőlevelek vannak.
A gyökérzet általában erős, vastag, tápanyagok raktározására is alkalmas, elágazások nélküli gyökerek által alkotott mellékgyökérrendszer. A fán lakó (epiphyta) életmódú fajok gyökerei gyakran a fakéregre tapadnak, vagy szabadon lelógnak. Különösen a gyökerek csúcsán figyelhető meg, hogy a gyökerek tartalmaznak klorofillt, vagyis részt vesznek az asszimilációban. A gyökér további részeit általában egy ezüstfehér színű réteg, a nedvesség esetén itatósként, szárazság esetén viszont párologtatást gátló felületként viselkedő, pórusos szerkezetű velamen borítja. A trópusi orchideák nagy része fákon él, a talajlakó fajok sem földben, hanem a felhalmozódott, laza, a levegő által átjárt szerves törmelékben tenyésznek.
A növény gyakran egész életén át fenntartja a kapcsolatot a szimbionta gombával. A talajlakó orchidák gyakran tárolnak tápanyagokat általában kettős gyökérgumóikban (ikergumó), olykor hosszú ideig tartó kedvezőtlen időszakokat átvészelhetnek így a talajba visszahúzódva.
A trópusokról az első Orchideák a XVIII.-XIX. század fordulóján érkeztek angol és holland főúri gyűjteményekbe.

Mirtuszfélék - Tristania obovata

Kétszikü növénycsalád. Többnyire fák vagy cserjék, levelük örökzöld, virágjuk csillagszerü, majd egyenként nő a levél tövében, majd füzér-, álernyő-, ágbog- avagy gömbvirágzattá egyesül. Mintegy 1 800 faja nagyobbrészt a forró tartományokban él, a térítőt csak kevés lépi át, a legtöbb Borneó szigetén terem.
A mirtusz illóolajat ezen növények fiatal leveleiből, ágaiból és virágaiból vízgőzdesztillációval nyerik ki, mintegy 0,1-0,5%-os hozammal. Az illóolaj színe sárgászöld, illata friss, fűszeres, kámforos, de édeskés virágillat is felfedezhető Az illóolaj terápiás alkalmazásai közül a különböző kórokú és súlyosságú légzőszervi megbetegedések, illetve bőrbántalmak emelhetők ki, melyek mellett az illóolajat kozmetikai célokra is felhasználják, mégpedig kölnik alkotórészeként.
A görög mitológiában a szerelem és szépség istennőjének, Aphroditének szentelték és a habokból kilépő alakját mirtuszággal ábrázolták. A rómaiak templomaikat mirtuszfüzérekkel díszítették és Vénusznak szentelték. A háborúból hazatérő tábornokok mirtuszkoszorút viseltek homlokukon.
Egy régi arab legenda szerint a mirtusz a paradicsomból származik, amire mennyei illata máig utal. Az egyiptomi nők virágzó mirtuszágakat tűztek a hajukba, ruhájukra.

Hibiscii flos - (Hibiszkuszok)

A hibiszkuszok a mályvafélék családjának a képviselői, bokor vagy alacsony fa termetűek, örökzöldek. Jellegzetes nagy, kehelyszerű, öt színes sziromlevélbol álló tölcséres virágai legtöbbször egyesével vagy laza csoportokban ülnek az ágakon. Toktermésükben a magvakat gyakran finom szálú rostanyag borítja.
A hibiszkuszok két, Borneoról származó alapfaja a kínai rózsa (Hibiscus rosa-sinensis) és a Hibiscus sinensis. Ezek már majdnem fa termetűek, 4-7 méter magasra is megnőnek. Leveleik oválisak, mintegy 10 centiméter hosszúak, és 7 centiméter szélesek, finoman fogazottak. Nagy méretű virágaik sárgák, a kelyhük gyakran dupla. Mindkét faj egész évben folyamatosan virágzik, ezért a legtöbb trópusi területen nagyon szépek. Ugyancsak a trópus különleges növénye a Hibiscus mutabilis, amelyet Brazíliában nagyon találóan férfiak szerelmének neveznek, ugyanis ennek a fajnak a virága nap közben változtatja színét. A nagy méretű, egyesével vagy párban nyíló virágok reggel rózsaszínűek vagy fehérek, délutánra vörösre változik a színük. E földrészről való a hercegnő fülbevalója nevet viselő hibiszkuszfaj is (Hibiscus molleoides), amelynek lecsüngő élénkvörös virágai ugyan kisebbek az előbbi fajokéinál, viszont a sziromlevelei csipkeszerűen szeldeltek, s ez egészen szokatlan megjelenést kölcsönöz e növénynek.

Keranga

A Borneón élő iban törzs tagjai kerangának nevezik az olyan homokos talajokat, amelyek nem alkalmasak rizs és más kultúrnövények termesztésére. A keranga trópusi fenyérerdő, voltaképpen az ásványi tápanyagok - mindenekelőtt a nitrogén - szűkössége által meghatározott, erdő jellegű életközösség. Bizonyos mértékben hasonlít a szintén kilúgozott talajokon, de emberi hatások nyomán létrejött (másodlagos), füves-cserjés európai fenyérekhez. Trópusi fenyérerdőket Borneón kívül Földünk más trópusi tájain is találunk, például Keranga Kambodzsában, Hainan szigetén és az Amazonas-medencében is. Dél-Amerikában caatingának nevezik a keranga megfelelőjét. Borneó kerangaerdeit századunk elején kezdték tudományosan vizsgálni. Tanulmányozták az erdő szerkezetét, az erdőalkotó fajokat, a talajokat, s felismerték a hasonlóságot az amazonasi caatingák és a borneói kerangák között. Az is kiderült, hogy a malájok mattangnak nevezik az ilyen eltérő növényzetű foltokat, és szent helyekként tisztelik, mert hitük szerint szellemek lakják azokat. A kutatók rájöttek, hogy a borneói fenyérerdők leggyakrabban a sötét vizű folyók vízgyűjtő területén találhatók. Sőt, a sötét vizű folyók éppen miattuk sötétek. A tápanyagokban szegény életközösségeikben ugyanis megnő bizonyos anyagcseretermékek (csersav, lignin) aránya. Ezek részleges lebomlása során huminsavak képződnek, amelyek barnára festik a környező vizeket. Fenyérerdőkkel egymástól igencsak eltérő élőhelyeken találkozhatunk Borneó szigetén. A tengerparttól a belső területekig síkságoktól a hegyvidékekig, nedves vagy száraz - de váltakozva kiszáradó vagy túlázó - helyeken, továbbá homokos, agyagos vagy sziklás talajon is előfordulhatnak. Ennek megfelelően a kerangaerdő lehet magas, változatos felépítésű, fajokban viszonylag gazdag, de lehet alacsony, egységes lombkoronaszintű, fajokban szegény, amelyben egy-egy faj az uralkodó. A kiterjedtebb borneói fenyérerdőkben sokféle kis és közepes méretű, növényzetében, illetve szerkezetében eltérő változatot lehet elkülöníteni. Keranga Növénytanilag a keranga valahol a fajokban gazdag dipterokarpusz erdők és a tápanyagszegény (oligotróp) tőzegláperdők, illetve hegyvidéki mohaerdők között áll. A borneói kerangák meglepően gazdagok fajokban. Mintegy ezer fafaj él ebben a vegetációtípusban, míg a szigeten jóval nagyobb területet elfoglaló sík vidéki dipterokarpusz erdőkből csak háromszor annyi fafajt ismerünk.
Kelet - Borneó leghíresebb fenyérerdeje, a mindössze ötezer hektáros Kersik Luwai Orchidea Rezervátum a Mahakam folyó partján fekvő Melak városka mellett van. A keranga állatvilága szegény. A rezervátumnak és környékének legnagyobbra növő állata a kérődzőkhöz tartozó kis termetű muntyákszarvas (Muntiacus muntjak) és távoli rokonai, a nyúl nagyságú kancsilok. A védett terület az alig 50-100 méterrel a tengerszint fölé emelkedő Barong Tongkok-plató három kis homokdombját (Kersik Luwai, Kersik Serai, Kersik Kerbangan) foglalja magában. A napsütésben fehérlő homokdombok anyagát a sziget központi-hegyvidékéről hordta le a Mahakam folyó őse. Mindhárom platót kis termetű, 2-4 méteresre növő fafajok erdeje uralja. A növényzet alkalmazkodott a gyakori aszályhoz - ezt jelzik a fák kis- méretű bőrnemű levelei is -, valamint az ásványi tápanyagok, elsősorban a nitrogén hiányához. A nitrogénpótlás különleges formájáról nevezetesek a parkban tömegesen előforduló rovarevő kancsókák. Az arasznyira növő kancsókat mintegy kétharmad részig emésztőfolyadék tölti ki, amelyet fedél véd a csapadékvíz okozta felhígulástól.
A legtöbb rovarfogó csapda zöld színű, és - a kúszó hajtások révén - a fák tetején várja gyanútlan áldozatát, míg ugyanennek a fajnak a talajon vagy talajközelben élő rovarfogó levelei kisebbek és piros színűek. A kancsókák a nyíltabb térszíneket kedvelik, ezért az ösvények mentén sorakozó fákat és a kisebb facsoportokat lepték el. Az összefüggő erdőrészekben egészen más a növényzet. A kancsókák eltűnnek, az alacsony, göcsörtös fák ágait és törzsét fán lakó növények borítják hihetetlen tömegben. A fák tövénél zsombékszerű képződményt alkotnak. Többségük az orchideák népes családjába tartozik, de vannak apró fehér virágú Cassiopék, rengeteg páfrány- és mohafaj is. Az epifiton növények magukba szívják a nedvességet, ennek jóvoltából sajátos mikroklíma alakul ki a keranga erdeiben. A hetekig tartó aszály ellenére üde zöld növényzet pompázik egész éven át.


Tristania obovata	Tristania obovata	Tristania obovata

Keranga	Keranga	Keranga

Fekete orchidea	Fekete orchidea	Fekete orchidea

Hibiszkusz	Hibiszkusz	Hibiszkusz

Rafflesia Arnoldii	Rafflesia Arnoldii	Rafflesia Arnoldii

Mangrove	Mangrove	Mangrove