Magyarországi gyógyvizek és hatásuk


MENÜ


Gyógyvízekről általában

Gyógyvíz típusok és hatásaik

Gyógyviztérkép

Fürdők

Iható gyógyvizek

Gyógyvízekről általában

Mi a gyógyvíz?

Gyógyvíznek azokat az ásványvizeket nevezzük, amelyek fizikai tulajdonságai, vagy kémiai összetétele miatt gyógyító hatásúak, és számukra rendelet alapján az ásványvíz, vagy gyógyvíz megnevezést engedélyezték.

Hogyan keletkeznek a gyógyvizek, és mi a különbség ezek, illetve a termálvizek között?

A földfelszín alatti kőzetek kipárolgásának lecsapódása és a beszivárgó víz együttesen felelősek a gyógyvizek keletkezéséért. Míg ezek a vizek a felszínre bukkannak, rengeteg kőzetből szívják fel magukba az ásványi anyagokat, oldott gázokat, és aztán így törnek elő. E vizek kémiai összetételük, netán tulajdonságaik miatt gyógyítú hatásúak – ez teljesen független a hőmérsékletüktől, vagyis a gyógyvíz hideg és meleg egyaránt lehet.
A termálvíz vagy hévíz pedig olyan rétegvíz, ami 30 Celsius fokosnál magasabb hőmérsékletű. A víz hőfokát az adott terület geotermikus gradiense határozza meg. Európában ez az átlagérték 33 m/°C, Magyarországon 20 m/°C.
A gyógyvizek besorolásáról hatóság dönt, csak olyan víz forgalmazható ezzel a megjelöléssel, ami megkapta a szükséges tanúsítványt. Vagyis a két fogalom nem azonos.


Lap tetejére
Lap aljára

Gyógyvíz típusok és hatásaik

  • Iható víz (belső felhasználásra)
  • Nem iható (külső felhasználásra, fürdéshez)
  • Mindkettő

Kénes gyógyvíz -

(Harkány, Hévíz, Balf, Lukács és Rudas fürdő gyógyvize, Parádsasvár, Mezőkövesd)

Hatásai: élénkíti a légzést, szaporábbá válik és mélyül a légvétel. Kén rakódik le a nyálkahártyákban, ízületekben és emeli a C-vitamin szintet. A kénes gyógyvíz javítja a szervezet kénháztartását. A gyógyvíz fogyasztása ajánlott csökkent gyomorsav termelődés esetén (fokozzák a sav kiválasztást) és a gyomorhurut kezelésében. Nőgyógyászati betegségekben, krónikus gyulladásokban és bőrgyógyászati betegségekben szintén eredményesen alkalmazható a kénes gyógyvíz. Inhalációs formában is használható a kénes gyógyvíz.

Ellenjavallat: -

Radon tartalmú gyógyvíz -

(Rudas és Gellért fürdő, Hévíz, Eger, Miskolctapolca)

Hatásai: a radon tartalmú gyógyvíz értágító hatású, csökkenti a vérnyomást és érelmeszesedést, hatékony cukorbetegségben és köszvényben. A radon felszívódik a bőrön keresztül is, inhalációs formában is alkalmazható a radon tartalmú gyógyvíz.

Ellenjavallat: legfeljebb csak 3-4 hetes kúra engedélyezett a radon tartalmú gyógyvíz esetében!

Egyszerű termálvíz -

(Csillaghegy, Római fürdő, Pünkösdfürdő)

Hatásai: az aranyér, a hüvely betegségeiben és a bőrbetegségekben hatékony a gyógyító hatásuk

Ellenjavallat: szív és veseműködési zavarok esetén nem alkalmazható a gyógyvíz!

Savanyú gyógyvíz, egyszerű szénsavas vizek -

(Balatonfüred, Csopak, Kékkút, Macorka, Répcelak, Mihályi)

Hatásai: fokozzák a gyomorsav termelődést, az idegrendszerre nyugtatón hatnak. Fürdő esetén a szénsavgáz a bőrben mikromasszázs hatást fejt ki, ezzel értágulatot hoz létre, javul a bőr vérellátása és anyagcseréje.

Ellenjavallat: gyomorsav túltengés, gyomorfekély és kóros puffadás, előrehaladott visszér esetén nem alkalmazható a savanyú vizes gyógyvíz!

Alkalikus gyógyvíz, Na, K, Hidrogén-karbonátos ásványvizek -

(Balf, Bükkszéki Salvus víz, Fonyód, parádi Csevice, szegedi Anna forrásvíz, Békés, Gyopárosfürdő, Gyula)

Hatásai: az alkalikus gyógyvíz nyákoldó és epehajtó hatású, gyomorsav -csökkentő hatású és gyorsítják a sejtek működését.

Ellenjavallat: vesekőnél és coli fertőzésekben nem alkalmazható a gyógyvíz!

Földes-meszes gyógyvíz, Ca, Mg, H-karbonátos / CaMgHCO3/ ásványvizek -

(Budapest, Balatonfüred, Kékkút, Székesfehérvár, mohai Ágnes és a parádi Szent István forrás, Bükkfürdő, Hegykő, Csopak)

Hatásai: a földes-meszes gyógyvíz általános gyulladáscsökkentő hatású, a csontritkulás kezelésére kiváló, mozgásszervi betegségekben és nőgyógyászati betegségekben javasolt. Vizelethajtó tulajdonsága révén segíti a vesekő-vesehomok kiürülését.

Ellenjavallat: székrekedés esetén nem alkalmazható a gyógyvíz!

Konyhasós gyógyvíz, Na és Kloridionokat tartalmaz -

(Alföldi fürdők, Parád, Sárvár, Pestszenterzsébet, Cserkeszőlő, Debrecen, Eger, Gyopáros, Nyíregyháza sóstó, Tamási)

Hatásai: a konyhasós gyógyvíz nyákoldó hatású, a gyomornedv termelését növeli, mozgásszervi betegségekben és krónikus nőgyógyászati betegségekben ajánlott. Pikkelysömör és az immunrendszer erősítésére ajánlott.

Ellenjavallat: magas vérnyomás és vizenyő esetén nem alkalmazható a gyógyvíz!

Keserű sós gyógyvíz, Szulfátion, Na-glaubersós víz és Mg- keserűsós víz -

(Alag, Tiszajenő - Mira víz, Hunyadi János víz, Nagyigmándi víz, Apenta ásványvíz, Ferenc József keserűvíz)

Hatásai: a keserűsós gyógyvíz gyomor és bélhurutban illetve epe panaszokban ajánlott, hatásukra az epehólyag gyakrabban húzódik össze, gyakoribb az epeürítés, ezáltal csökkenti az epehólyag pangását. A keserűsós gyógyvíz hashajtó hatása jelentős.

Ellenjavallat: Gyomorfekély, savhiány, hányás, hasmenés esetén nem alkalmazható a gyógyvíz!

Vasas gyógyvíz -

(parádi Clarissa forrás és István forrás, mohai Stefánia forrás)

Hatásai: a vastartalmú gyógyvíz vashiányos állapotokban kiváló, nőgyógyászati betegségekben is ajánlott.

Ellenjavallat: -

Jódos, Brómos gyógyvíz -

(Sóshartyáni Jódaqua, pesterzsébeti gyógyvizek, Bükkszék, Hajdúszoboszló, Debrecen, Karcag, Berekfürdő, Kecskemét, Eger, Cegléd)

Hatásai: a jód a bőrön keresztül is felszívódik. A jódos, brómos gyógyvíz a pajzsmirigy jódhiányos állapotaiban, magas vérnyomás esetén, érelmeszesedés megelőzésére, klimax és menstruációs zavarok esetében, prosztatagyulladás, emésztőrendszer gyulladásos megbetegedéseiben, az epe és hasnyálmirigy működés fokozására ajánlott. A jódos , brómos gyógyvíz csökkenti a húgysav- és a vércukorszintet, kezeli a pikkelysömört és a kéz-láb izületi betegségeit.

Ellenjavallat: -


Lap tetejére
Lap aljára

Gyógyviztérkép




Lap tetejére
Lap aljára

Magyarországi nagyobb gyógyfürdői

Fürdő neve Város Cím Email/Telefon
Lukács Gyógyfürdõ és Uszoda Budapest 1023 Budapest, Frankel Leó u. 25-29. (36-1) 326-16-95
Gellért Gyógyfürdõ és Uszoda 1118 Budapest, Kelenhegyi út 4. (36-1) 466-61-66
Rudas Gyógyfürdõ és Uszoda 1013 Budapest, Döbrentei tér 9. (36-1) 356-10-10
Széchenyi Gyógyfürdõ és Uszoda 1146 Budapest, Állatkerti krt. 11. (36-1) 363-32-10
Büki Gyógyfürdõ Bük 9740 Bükfürdő, Termál krt. 2. (36-94) 558-080
Egri Termálfürdõ Eger 3300 Eger, Petőfi tér 2. (36-36) 510-558
Gyulai Várfürdõ Gyula 5700 Gyula, Várkert u. 2. (36-66) 561-060
Hajdúszoboszlói Gyógyfürdõ Hajdúszoboszló 4200 Hajdúszoboszló, Szent István park 1-3. (36-52) 558-558
Harkányi Gyógyfürdõ Harkány 7815 Harkány, Kossuth L. u. 7. (36-72) 480-251
Hévízi Tófürdõ Hévíz 8380 Hévíz, Dr. Schulhof Vilmos sétány 1. (36-83) 501-708
Miskolctapolcai Barlang- és Gyógyfürdõ Miskolctapolca 3519 Miskolc, Pazár sétány 1. (36-46) 560-030
Sárvári Gyógy-és Wellnessfürdõ Sárvár 9600 Sárvár, Vadkert u. 1. (36-95) 523-600
Zalakarosi Gyógyfürdõ Zalakaros 8749 Zalakaros, Thermál u. 4. (36-93) 340-420

Lap tetejére
Lap aljára

Iható gyógyvizek

Bevezető

A víz az élet forrása. Állat, növény, s ember számára egyaránt nélkülözhetetlen az életben maradáshoz, ám ha ez a csodás nedű gyógyhatással is bír, akkor még értékesebbé válhat számunkra, és sikeresen használhatjuk mind egészségünk, mind szépségünk megőrzéséhez. Magyarország számtalan gyógyvizes fürdővel büszkélkedhet. A megmaradt freskók és az ókori fürdők maradványai is bizonyítják, hogy a rómaiak már két évezreddel ezelőtt felismerték a hazánkban található gyógyvizek áldásos hatását. Hazánk területének több mint háromnegyedén létezik gyógyvizes forrás, s legnagyobb részük az Alföld, illetve a Kisalföld alatt helyezkedik el. A gyógyvíz a természet patikájának egyik legértékesebb kincse. A szépség- és egészség megőrzésében, valamint a gyógyításban is kiemelkedő szerephez jut, s talán éppen ezért, fontosságát felismervén hazánk gyógyvizes létesítményeit is egyre többen látogatják, mind a külföldi érdeklődők mind a hazai lelkes fürdő rajongók


Gyógyvizek keletkezése

A föld vízkészletének legnagyobb része tavak, folyók, tengerek formájában helyezkedik el a felszínen. Léteznek azonban olyan rejtett kincsek, melyek csak ritkán törnek a fel. A gyógyvíz, vagy más néven ásványvíz a föld alatti kőzetek gőzének lecsapódásából, s a beszivárgó, szűrt vízből keletkezik. Míg eléri a felszínt, számtalanféle összetételű kőzeten halad át, melyből felveszi az értékes ásványi anyagokat, hogy aztán ezekben az értékes anyagokban, bizonyos oldott gázokban, esetenként pedig még radioaktivitásban is gazdagon és felmelegedve törhessen a felszínre.


Fajtáik és hatásuk

Iható gyógyvizek – Melyik betegségre mit igyál? Szerencsére hazánk nemcsak fürdőkben gazdag, de a feltörő forrásvizek bőséggel tartalmaznak ásványi anyagokat, nyomelemeket is. Ha megfelelően alkalmazod a rendelkezésre álló gyógyvizeket, rengeteg betegségtől szabadulhatsz meg természetes úton. Melyik gyógyvíz mire jó? Konyhasós víz Előfordulása természetes formában Magyarországon nem jellemző, legközelebb Erdélyben található. A konyhasó legfőbb tulajdonsága, hogy erősen tapad a bőrhöz. A megtapadt só intenzív ingerhatást fejt ki: a szervezet védekező – immun – rendszerét hosszabb időn keresztül éberen tartja. A konyhasó erős gyulladáscsökkentő. Ezt a hatását elsősorban urológiai és nőgyógyászati betegségekben, illetve egyes bőrbetegségek, például a pikkelysömör kezelésében hasznosítják. Glaubersós víz Fő alkotórésze a kénsavas nátrium, de általában tartalmaz keserűsót is. Krónikus gyomor- és bélhurut, májbajok, cukorbetegség, köszvény, elhízás ellen használatos. Hazánkban legnevezetesebb a baldóci fürdőforrás. Keserű vizek Magas bennük a kénsavas magnézium. Túlsúly, állandósult székrekedés, aranyér esetében használhatók sikerrel. A legkitűnőbb és legolcsóbb keserűvizek hazánkban találhatók. Legismertebbek a budai Hunyadi János, az igmándi és az ivándai víz. Jódos víz általában tartalmaz konyhasót is, jódot is. Együttes jelenlétük fokozza a víz gyulladáscsökkentő hatását. Emellett csökkenti a szervezetben a megnövekedett húgysav- és vércukorszintet, serkenti a petefészek működését. Magyarország lakosságára jellemző a jódhiány, pedig a Nógrád megyei Sóshartyán forrásvize nagy mennyiségű jódot tartalmaz. Innen származik a palackozott Jódaqua, amelyből már napi egy kiskanál elegendő például a golyva gyakori kialakulásának megelőzésére. Radonos víz Hatására az erek kitágulnak, emiatt erős fájdalomcsillapító hatású. Bőrön át és légzés útján is bejuthat a szervezetbe. Ezek a vizek azonban nagyon ritkák, Magyarországon például Tapolcán található belőle. Földes-meszes víz Azokat a vizeket nevezzük földes-meszes vizeknek, amelyek esetében a Than-féle egyenérték kalcium-magnézium-hidrogén-karbonátból (CaMgHCO3) 20 százalék felett van. Itt elsősorban a kalcium és a magnézium biológiai hatását kell kiemelni. A kalcium gyulladáscsökkentő hatású, ami helyileg is érvényesül, mivel hatására a baktériumölő sejtek száma növekszik. A kalcium fokozza a vizeletkiválasztást is, ezek a vizek tehát elősegítik a vesehomok és a vesekövek eltávozását. Vasas víz Vérszegénység, női bajok ellen javallt, valamint betegség következtében leromlott szervezet feljavítására is alkalmas. Parádon, Erdőbényén található vasas savanyúvíz. Kénes víz Krónikus fémmérgezésekre, reumatikus bántalmakra, köszvényre ajánlott. Egyszerű kénes melegvíz található Harkányban, Alsókékeden, Herkulesfürdőn, meszes-kénes víz Pöstyénben és Budapesten a Császár, a Lukács fürdőben, a Margitszigeten és a Városligetben.



Lap tetejére

Készítette: Szabó Péter (ELTE-IK) - Budapest, 2011-10-01 Minden jog fenntartva