Keszthelyi Balázs - Das Kapital

Hé, te ott! Igen te, ne nézz hátra, mert most épp rólad van szó. Ilyen elég ritkán van, mondhatni soha, úgyhogy ezt vedd kitüntetésnek. Szólítottak. Betotyogsz a magad kis tutyi-mutyi módján, és próbálsz úgy tenni, mintha haláli nyugodt lennél. Pedig nem lehetsz az, mert én vagyok, akivel megcsal a párod, én ütöttem el a kiskutyádat, tőlem veszik a füvet a kölykeid, én ettem ki a húst a párizsidból, miattam nincs tej a reggeli italban, és igen, persze, hogy én vagyok az az unszimpatikus ember a TV-ből, aki miatt egyre kevesebbet viszel haza, és egyre többet iszol el belőle. És most mégis színem elé járulsz. Látod, még szánalmas vánszorgásodat is megpróbálom eufémizálni... "Ugyan, nem tesz semmit." Lesütöd a szemed, a perifériádon megpillantod a széket, hogy aztán azt nézhesd. Bunkó. Majd ha azt mondom, akkor. Úgy. De persze a világért sem húznád ki magad. Azt hiszed az öltöny öltöztet? Ahhoz ember is kell...

Meg lehet még próbálni a magas sarkút is, hajrá... Magas sarkú? Kipp-kopp:
"Áhhh, egy női aspiráns! - sátáni vigyor. - Kérem, forduljon körbe a tengelye körül. Nagyon köszönöm, foglaljon helyet!"

Aspiráns... Ettől, olyan roppant frappánsnak tűnik, még a nyersesség is. Nem mellesleg, állatira szoktátok utálni, ha valaki frappánsan szexista... Talán azért, mert ilyenkor gyenge lábakon állnak a feminista lobbik? Magas sarkakon, legalábbis... Láttad a csajt a recepción? Na, akkor már sejted, hogy csak illendőségből vetettem rád néhány elnéző pillantást, úgy, mintha nő lennél. Ha nem tettem volna, hiányolnád. Vagy feljelentenél szexuális zaklatásért... Vagy eszedbe jutna, hogy miért nem nő a főnököd is. Így viszont, körülbelül sejted, legalább.

Egyébiránt "köszönöm". Meg nagyon. Inkább hagyom. Hiszen te akartad, hogy így alakuljon. Különben nem lennél oly mélyen dekoltálva. De tudod, a stílus. Hát persze, hogy nem tudod. A legtöbben azt hiszitek, hogy egy-egy "szerintem", "köszönöm" és "elnézést" bőven elég a boldoguláshoz. Nem, ahhoz még kellenek a latin eredetű szavak is. Így már elég jól tudnátok a kultúrember illúzióját kelteni, ha nem lennétek annyira surmók, hogy a zakóhoz kigomboljátok az ingeteket, mert valamiféle "lezserséget" szeretnétek mutatni reménybeli kenyéradótok felé. Ennyi erővel lehetne mackófölső-, alsó combo is, a Salamander cipőhöz. Barmok...

Anyáztok máskor is. Például, amikor kijöttök az interjúról, és leültök, hogy megvárjátok az eredményt. Olyankor elhangzik a nevem. Arra különösen érzékeny a fülem. Van egy saját frekvenciatartománya annak, amikor olyat tesztek, ami egyébként is szentségtörés: a mocskos szátokra veszitek a nevemet. Mitől mocskos? Hát, ezt most inkább nem... Ezt nem nektek írom, hanem rólatok. Rád speciel különben is jellemző az, hogy egy ilyen mondat után felvegyél egy pökhendi pózt, és előzengjen pici fejecskédből, hogy "Háttal nem kezdünk mondatot." Dehogynem, nesze, kezdtem! Egyébként is, szembeültünk egymással. Most röhögsz. Pedig gyenge poén volt. Ez volt a lényeg. Semmiféle szuverenitásod sincs. Neked az a vicc, amit én mondok, az a jó film, ami az újságok szerint az, és az a jó nő, aki a haverjaid szerint is az. Agenda setting. Úgysem tudod mi az, ha meg rákeresel a wikipedián, úgysem így találod meg.

Olyankor is anyáztok, amikor az a pali - akinek elmeséltétek, hogy milyen volt "odabent", és akiről úgy tűnt, hogy ő az utolsó jelentkező -, kijön a szobámból, odamegy valakihez, aki naná, hogy nem te vagy, és gratulál neki, amiért őt választottam. És akkor rájössz, hogy te mennyire, de mennyire hülye vagy.

Én pedig mérhetetlenül szemét. Mert ha nem lennék az, kire fognád, hogy 20 éves korod óta kénytelen vagy kezeltetni magad? Ugyan, ez sem tesz semmit... És most, emlékezz arra, amikor leültél, és felpillantottam rád a papírjaim közül. Lenéztelek. És a két kis gombban, ami a vákuumot hivatott eltakarni, megláttam magamat. Mindannyiótok szemében megnéztem magam, hogy azzá legyek, akire szükségetek van. Belőletek lettem, és ezért imádtok. Mert én adom a savat az életetekbe, ami egyébként mára dinamikus sztereotípiákra, és az erről való céltalan fecsegésre korlátozódott. Ti bármit képesek vagytok lealjasítani a magatok szintjére. Ezer és ezer arcom fordítom felétek, mindhiába. De én újra meg fogom próbálni. És te is.

"Köszönöm, majd értesítjük. Kérem a következőt!"