Kínát tekintjük a tea őshazájának. Kb. 5000 évvel ezelőtt ott írtak először a tealevelek jótékony hatásáról.
Ahogy minden elkezdődött.
A legendák száma,melyek a tea felfedezéséről szólnak, végtelen. Egyike arról mesél, ahogy a véletlen volt az, mely a kínai császárt, Shen Nung (kr.e.2737)-ot, aki a tisztaságra mindig nagyon ügyelt és ezért az ivóvizéet felforralta, a tea ízére vezette: a szél néhány tealevelet a bugyogó vízzel teli edénybe fújt, melyek aranyszínűre színezték a vizet és kellemes aromát kölcsönöztek neki. A császár kipróbálta az italt és azonnal felfrissülve érezte magát. A tea azt követően a „középbirodalom” italává vált.
A tea Japánban.
Csak kr.u.552-ben tanították meg a buddhista szerzetesek a teakészítés művészetét a japánoknak. Hamarosan a teafogyasztást egy részletesen meghatározott szertartással kapcsolták össze. A teaizmus kifejezése, amely sokkal később alakult ki, jól mutatja a japánok majdnem vallásos tiszteletét a tea iránt.
A tea árucikké válik
A pompás T'ang dinasztia (kr.u. 618-907) uralkodása alatt a tea Kínában széles körben elterjedt kereskedelmi árucikké vált. A tea így minden társadalmi réteghez került és többé nem maradt a felsőbb körök és a klérus kíváltsága.
Az első könyv a teáról
A 8. században a kínai Luh Yü néhány teakereskedő megbízásából írt egy háromkötetes könyvet a teáról. Ezzel létre is jött a tea első írott története, amely egyúttal az időközben nagyon kedveltté vált ital dicshimnuszává vált. Luh Yü-t még több generációval később is a tea védőszentjeként tisztelték.
Európa felfedezi a teát
1610-ben érkezett az első teaszállítmány hajón Japánból Jáván át Amszterdamba. Ettől kezdve a hollandok 50 éven át voltak az egyetlen teaimportőrök, akik egész Európát ellátták az itallal. 1669-ben az angolok is beszálltak ebbe az üzletbe. A teaimport monopóliumát az általuk alapított Kelet Indiai Társaság egészen 1833-ig birtokolta. A szárazföldön is megtalálta útját a tea Európába. A 17. század közepén egy karavánnal 200 csomag tea érkezett Mongóliából születésnapi ajándékként I. Mihály, az első orosz Romanov császár számára. A karavánok Pekingből a Gobi-sivatagon át vonultak, át Szibérián, a Bajkál-tó mellett és tovább a Volga felé. Még a 19.századig is azt mondták az orosz karavánteáról, hogy jobb a minősége, mint a tengeri úton szállított teának, melyet nedves, kátrányos és dohós szagú rakodóterekben tartottak. Ezt a teát cukrozták a kellemetlen mellékíz miatt.
A teaóra bevezetése
1662-ben történt meg a teaóra hivatalos bevezetése az angol király, II. Károly udvarában. Ezzel a tea Európában is társadalmilag elismertté és a legfontosabb kereskedelmi áruvá vált.
A Bostoni Teadélután
A 17. század végén angol bevándorlók magukkal hozták a teát az USA-ba. Idővel itt is egyre több rajongója lett a teának, különösen a magasabb körökben, akik akkoriban tea összejöveteleket rendeztek. 1760 körül a tea a harmadik helyen állt az Új-Angliába importált áruk között. Ezzel Anglia, mely a Hétéves háború során pénzügyi válságba került, új bevételi forrást talált. A teát magas adókkal terhelték meg. Az egész országban ez heves ellenérzést váltott ki. A Kelet-indiai Társaság ( a legnagyobb tea kereskedelmi társaság) erre azonnali adócsökkentést kezdeményezett. Túl későn, az emberek bosszút forraltak. 1773 december 16-án Boston-ban a Szent András szabadkőműves-páholy tagjai mohikánoknak öltözve megcsáklyázták a Kelet-indiai Társaság kikötőben álló hajóit és 342 doboz teát a fedélzetről a vízbe dobáltak. Ez az eset, mely „bostoni teadélutánként” híresült el, az angol uralom elleni szabadságharc kezdetét jelképezi Amerikában.
Kína elveszíti egyeduralmát
1834-ben William Bentinck jelentős ösztönzést adott az indiai teatermesztésnek. Kína ezért elveszíti addigi jelentős teatermesztés-monópoliumát.
A tea szállító hajó, a klipper
A teaimport monopólium vége után a brit hajózásnak 1834-től mindenekelőtt az amerikai oldalról erős vetélytársa lett. Hogy ezt a versenytársat kordában tartsa, megépítették a teaszállító hajót, az ún. Teaklippert: négy vagy több árbocú vitorlás hajók, éles hajóorral és karcsú hajótesttel. Viszonylag nagy rakodókapacitással rendelkeztek alacsony összsúly mellett és nagy sebességet tudtak elérni. Az egyik leghíresebb brit teaklipper az 1869-ben épített Cutty Sark, amely még ma is Greenwich-ben, a Temze partján látható. 1869-ben nyitották meg a Szuezi csatornát is, amely a teaültetvények felé kb.7000 km-rel megrövidítette az utat. Ezáltal lehetségessé vált a teaszállítás a gőzhajók számára is, melyeknek elég lehetőségük volt így, hogy az út során szenet tudjanak elraktározni. Eljött a teaklipperek vége, a modern kereskedelmi hajók időszaka kezdődött el.
Tánc-teadélután és teakultusz
A 20.század kezdetén divattá vált, hogy elmenjenek az emberek teázni. Egyre több „teaház” és szálloda kínálta az ötórai teát, az un. tea-time-t, és tea menüket. A 1913 körül Argentínából importált tangó különösen vonzóvá tette az ötórai teá-délutánokat. Az összehasonlíthatatlan tánctea-összejövetelek voltak a csúcspontjai a 20-as évek aranykorának. A sajtó folyamatosan növekvő őrületről számolt be a "tea-tangó" kapcsán.
A tea ma
A tea ma a kb. 3.5 millió tonna éves világtermeléssel (Forrás: Német Teaszövetség) a föld legnépszerűbb itala és a víz után ezt isszák a leggyakrabban.