A Fürdők, a fürdés kialakulásának története, hatásai

A fürdés már ősidőkben gyógytényező volt. A törvények kötelezővé tették a fürdést. Elsősorban a nőknek írtak elő fürdési időket és szabályokat. Jeruzsálemben a Bethesda-tó vizében cölöpökre épült csarnok állott, ahol sok beteg vátakozott arra az időre, amikor a tó vize mozgásba, hullámzásba jött.
A Biblia szerint egy angyal jött a tóhoz és mozgásba hozta a tó vizét; így olvassuk ezt a régi feljegyzésekben. A Biblia szerint, aki elsőnek lépett a felkorbácsolt vízbe, bármilyen betegségben szenvedett is, meggyógyult.
A csodálatos gyógyhatású tó kegyhelye lett a vidéknek. A zsidók itt fürösztötték meg azokat a juhokat, melyeket isteni áldozatra vittek. Ma már a tó kiszáradt. A tó vizét, mely három órányira volt a várostól, Salamon által épített ciszternákba vezették.
Gyógyhatását annak is tulajdonították, hogy ide vezették be az áldozati állatok vérét. A tó vize ásványi sókkla, kénnel, timsóval, salátromos iszappal volt telítve, melynek hatása eső előtt, mikor a tó mozgásba jött, még fokozódott. Mai felfogással itt az iszapfürdő gyógyhatása nyilvánult meg.
Palesztinában a gyógyforrások, kutak és gyógyfürdők több helyen közismertek volta. János evangélista szerint Jézus a Siloah-forrás vizével egy vakot gyógyított meg.
A görögök higiéniája is magas fejlettséget igazol, mert iskoláik mellett fürdő berendezések voltak. Ismerték a tengeri fürdőknek ideget, kedélyt, munkabyrást jótékonyan befolyásoló hatását./
Híppokrates feljegyzéseiben többek között idült és hevegy betegségeknél különböző gyógyító, ásványi és növényi fürdőket ajánl. Ebből az időből származó írások tanúsítoják, hogy az epidaurusi gyógyforrások szénsavas sókat tartalmaztak, melyeket epe- és vesekő betegségeknél és az emésztőszervek rendellenességeinél használtak. Ezenkívül is voltak gyógyforrások, melyek ma ugyan már nincsenek meg, de a megjelölt helyen ásatások ótján tlált fürdőberendezések bizonyítják létüket.
A római birodalom minden nagyobb városában voltak fürdőberendezések, fürdőépítmények. Augusztus császár tudatában volt a fürdőzés kiváló hatásának. Éppen ezért a víz testedző ereje által akart magának szívós katonákat és egészséges népet nevelni. Sokat áldozott ennélfogva fürdők építésére. Feljegyzések tanúsága szerint Kr. után 300-ban Rómában 800 nyilvános fürdő volt.
A görög és római feljegyzésekből ismerjük az akkori, ásványi sókat tartalmazó hőforrásokat is, melyeket különböző betegségeknél, elsősorban az emésztőszervek megbetegedéseinél általánosan használtak. Izzasztóként főleg gőzfürdő szolgált.
Meleg homok, gőzfürdő, hidegleöntés, hidegzuhany már mindenütt szerepel a régi népek gyógyító eljárásainál és említést tesznek krónikásaik, hogy gyógytényezőként szerepeltek a fej betegségeinél, gyomorbajnál, hűlésnél, továbbá a mandula- és szemgyulladásoknál.
A meleg fürdő legkezdetlegesebb formájú az ún. kőfürdő volt, amikor izzóvá tett kövekre vizet öntöttek és a felszálló gőzöket a betegnek, vagy annak egyes testrészének megizzasztására használták. Ezenkívül háziszőttes takarókba is göngyölték a betegeket, hogy mág jobban megizzasszák.
Az északi népeknél a lakóház mellett berendezett fürdő és izzasztókamrák maradványit találták. Írott feljegyzések tanúsítják, hogy a már legrégibb korban - még belső bajokra is - különböző gimnasztikai gyakorlatokat, hideg fürdőket, gyógyítófüveket használtak és a kúra támogatására ásványi sókat tartalmazó vizeket ittak.
A keresztes hadjáratokból hazatért vitézek vetették meg az alapjait Nyugat-Európában az általuk kultivált fürdőzésnek. A harmincéves háború azonban mindent romba döntött.
Itt említjük meg, hogy talán sehol a világon olyan ésszerűen nem fürödnek az emberek ősidőktől fogva, mint Japánban. Ezek az ésszerű, nemzedékről nemzedékre szálló fürdőzési szabályok Európában szinte feledés számba mennek.
A XVIII. sz-ban már népfürdők keletkeztek. A nap által felmelegített iszapfürdők meghűlésnél, savófürdők scrofulosisnál, hangyafürdők reumánál és köszvénynél voltak használatosak. A sorvadásos gyermekeket leforrázott borjóláb sós levében fürösztötték. Részleges hűlésnél rozmaringlevél-fürdőt kapott a beteg és a fürdővihez bort is öntöttek.
Vértódulásnál mustármagos forró, ecetes lábvizet vettek. A hamu- és konyhasós forró lábfürdők pótolhatták a most drágán és nem minden ízléstelenség nélkül hirdetett lábfürdőket.
Mindezek a fürdők s a következőkben elmondandó növényi fürdők is a régi - a mi gyakorlatunkban bevált természetes gyógyító eljárások maradványai. A kultúra fejlődésének ótjait vizsgálva a fürdőkre vonatkozó érdekes adatokat találunk.
A nyilvános fürdők gyógyítóerejüknél fogva mindig nagyobb látogatottságra tesznek szert. Viszont egyes népfajoknál a fürdővel kapcsolatos gyógymódok - talán vallás erkölcsi okokból - nehezen váltak általánossá.
Minél kultúráltabbak lettek a népek, annál inkább vált népszerűvé, sőt mondhatni divatossá a gyógyfürdők használata. A bizonyos bajoknál nagy gyógyhatású fürdőket sok esetben messze vidékről is felkeresik a betegek. Így ismertek lettek a reumatikus bajokat gyógyító fürdők között Hévíz-fürdő és a torontáli Medence, melyeknek népszerűsége már a legrégibb időkre vezethető vissza.
A tehetősebb családok régebben házi gőzfürdőket rendeztek be otthonukban. Ma már a legfelfokozottabb igényeket is kielégítik a népegészségügyet szolgáló fürdők. Ott azonban sajnos még nem tartunk, hogy mint Amerikában e század elején, nálunk is a felépítendő új házakban kötelezővé tennék a fürdőszoba megépítését.
Érdekes megemlíteni, hogy még nem is olyan régen, odahaza úgy készült a gőzfürdő, vagy növényi fürdő, hogy egy nagy hordóba vagy dézsába széket állítottak, a szék mellé zsámolyt tettek, forró vizet, vagy forró teafüzetet öntöttek a dézsába, majd ezt hideggel leöntöték megfelelő hőmérsékletre, a beteget a székre ültették és nagy kendőkkel úgy betakarták, hogy csak a feje látszott ki belőle; 1/4-1/2 óráig benn hagyták, azután szárazra dörzsölték. Néha még hideg vagy langyos ruhával is megdörzsölték és utána ágyba fektették.
Oroszországban és a Keleten még ma is így használják a gyógyító gőzfürdőket. Galiciában a nyilvános fürdőben szokásban van, ahol még nem modernek a gőzfürdő berendezések, hogy a fürdőzők fürdés után kis kancsókból leöntözik egymást. Szokásban volt, hogy nyírfavesszőköteggel is megvesszüzték egymást.
A budai fürdők közül, a Rácz-, Császár-, Rudas és Király-fürdőkben találták meg a fürdőberendezések régi maradványait, melyek az akkori kor berendezéseivel lépést tartottak. Feljegyzések igazoljáők, hogy növényi fürdőket, kőfürdőket itt is ismerték.
Ha most már átgondoljuk mindazt, amit erről a primitív fürdőzésről tudunk, elmondhatjuk, hogy a gőzfürdő felhasználásában nem változik sokat, csupán modernebb, kényelmesebb, körültekintőbb és szakszerűbb lett az alkalmazása.
Igen sok betegség a bőr hiányos kipárolgására vezethető vissza. A víznek a bőrre való mechanikus hatása fokozza a bőr működését. Ha nem elégszer és nem kielégítően mossuk meg vízzel a test felbőrét, úgy a lehámló, leváló hámsejtek, a faggyúmirigyek váladéka, az izzadás elpárolgása után visszamaradó képződmények, a levegőből rászálló por és piszok a bőrön lerakódik.
Ennek következtében a bőr munkája lecsökken, a pórusok eldugulnak és képtelenek az anyagcsere váladékot kiválasztani. A váladék egyik része a bőrszövetben rakódik le és a bőr felszínén kiütéseket okozhat. A másik rész felszívódik és így a veséknek kell kiválasztani, ami nem közömbös a vesékre, mert a felszívódás fokozottabb munkát igényel.
A gyakori mosdással igyekszünk az elhalt, leváló hámsejteket eltávolítani. Erre a célra lúgos szappanokat használunk. Ezzel a lúgos mosással részben kivonjuk a felbőrnek zsírosságát és kilúgozzuk a felső sejtrétegből a könnyen kioldható anyagokat. A sejtek erre a műveletre elvesztik ruganyosságuk egy részét, a bőr érdes lesz és megbetegedhet. A szappan szerepe a mosakodásnál, fürdésnél fontos és nagy elővigyázatosságot igényel a szappanok megfelelő megválasztása. Szokásban volt régebben a fürdő után a testnek beolajozása is.
Különböző fürdőknél arra legyünk elsősorban figyelemmel, hogy a beteg, legyöngült szervezetet körültekintő gondossággal ápoljuk, mert a tapasztalat már sokszorosan igazolt, hogy a kemény és rohamosan keresztülvitt kezelés nemcsak hogy nem használ, hanem legtöbbször árt.
A természetes gyógymód sohasem alkalmaz hevesen ható eljárásokat, mert az erőszakos gyúrásnak, taposásnak, dögönyözésnek, dagasztásnak és egyéb tortúrának kevés az értéke és még kevesebb az értelme. Igazolva van, hogy a szakértelmmel enyhén alklamazott ledörzsölés puszta kézzel, vagy érdes szövetanyaggal, a hatás kiváltás tekintetében a legideálisabb megoldásnak felel meg.
Szükségesnek tartottam ennek megismerését, mert éppen a fürdőzéssel, masszázzsal, gőzfürdőzéssel kapcsolatban sok furcsaság és felesleges móka lett éppen napjainkban általánossá.
Ebből a szempontból éppen az ásványifürdők is heves hatásuknál fogva kifogásolhatók mindamellett, hogy alkalmazásuk néha elkerülhetetlennek látszik, mert pl. reumánál, ischiásnál, mirigybetegeknél, női bajoknál pl. sósfürdőt is szoktak ajánlani, a természetes, kiválasztó, növényi gyógyszerek mellett.
A fürdőkről emondott bevezető után ismerteni fogom a növényi hozzátételllel készült fürdőket. Főképpen a csodálatos hatású és sokoldalúan felhasználható növényi fürdők, így a szénapolyvával készültek tudnivalói fontosak.

A magyarországi fürdők története

Az impozáns középületeken és a két amfiteátrumon kívül a rómaiak számos fürdőt építettek, elkülönítetten a civil lakosság, a légionáriusok és a rámai állampolgársággal nem bíró segédcsapatok katonái számára. Az ásatások eddig 21 fürdőt tártak fel, közülük a legnagyobb, a központi katonai fürdő (Thermae Maiores) volt. A fürdőket a budai hegyek lábainál fakadó források vizével táplálták, melyeket vezetékeken juttattak el a fürdőkbe. A közfürdők mellett, a gazdag polgárok házaiban számos, gyönyörű mozaikokkal díszített fürdőszobát tártak fel. A Római Birodalom széthullása után a népvándorlás viharai között megsemmisültek Aquincum fürdői.
Figyelemreméltó tény viszont, hogy a mai hazájukat elfoglaló magyar törzsek szintén a budai hegyek lábánál fakadó meleg források környékén építették ki főbb településeiket. A kereszténység felvétele illetve a magyar királyság megalakulása (1000) után az általános fejlődés részeként, ismét fejlődésnek indultak a fürdők is. A XII. században a Johannita lovagoknak már fürdőkórházuk volt a Duna partján, ahol a Szentföldről visszatérő sebesült és beteg kereszteseket kezelték és készítették fel a továbbutazásra nyugatra. A későbbiekben fürdőkórház épült a Gellért hegy lábánál a mai Rudas fürdő helyén, ahol elsősorban leprás betegeket kezeltek.
A budai fürdők európai hírnévre tettek szert a XV. század elején, amikor I. Zsigmond uralkodása alatt a város átmenetileg a Német- Római Birodalom fővárosa volt. A fürdők tovább virágoztak Corvin Mátyás, a nagy humanista uralkodó idején. Ebből és az azt követő időszakból számos írott utibeszámoló szól a Budai fürdőkről, közöttük a legrészletesebb a svájci Vadianusé valamint Bertrandon de la Broquiére lovagé, aki II. Fülöp burgundi herceg főlovászmestere volt.
A XVI. század elején oláh Miklós esztergomi érsek részletesen leírja a Szentlélek kórházat, amely a mai Császár fürdő helyén állt, és ismerteti, hogy milyen betegségek gyógykezelésére alkalmasak a kórház forrásai. A XVI-XVII. században Magyarország legnagyobb része török megszállás alá került. Ebben az időszakban az ország szörnyű károkat szenvedett, egyedül a fürdők voltak azok, amelyeket a háborús károk nem érintettek. Sőt a törökök számos új fürdőt építettek, amelyek közül néhány mindmáig gyakorlatilag változatlan formában működik és fogadja a vendégeket. (Rudas fürdő, Rác fürdő, Király fürdő) A török megszállás alatti időszakról kimerítően ír útleírásában dr. Brown angol orvos, aki kiemeli a budai fürdők személyzetének udvariasságát és felkészültségét. 1686-ban Buda a töröktől való visszafoglalását követően a város kizárólagos látványosságait a fürdők jelentették.
A XVIII-XIX. században rohamos fejlődésnek indultak országszerte a fürdők, és ekkor alakultak ki a nagy nemzetközileg is elismert fürdőhelyek. (Balatonfüred, Harkány, Balf stb.)
Az I. Világháború megszakította a fejlődést, majd a rövid stagnálás után Budapest fejlesztése került előtérbe. A gyógyfürdőkkel kapcsolatos tudományos kutatások nagy energiával folytak, intézetek, kárházi részlegek jöttek létre. 1937-ben Budapesten magyar kezdeményezésre megalakult a "Fédération Internationale de Stations Balnéaires, Climatiques et Maritimes", amely a jelenlegi FITEC (Fédération Internationale du Thermalisme et du Climatisme) jogelődje.
A szervezet székhelyéül Budapestet választották, elnöke és főtitkára is magyar volt.
A II. Világháborúban országszerte súlyos károkat szenvedtek a fürdők. Ideiglenes helyreállítás után hosszú időn át tisztasági funkciókat láttak el és csak magyar betegeket fogadtak, nemzetközi gyógy-idegenforgalom nem volt. Az 1960-as években azonban országszerte hatalmas fürdőfejlesztés indult, számtalan új gyógyfürdőt, uszodát és strandfürdőt építettek, és tovább fejlesztették a már jól ismert régi fürdőket is. Magyarország kivételes lehetőségeit az ENSZ is felismerte, amikor a 70-es évek elején "Thermal Project" intézetet létesített Budapesten, melynek feladata a magyarországi fürdőfejlesztés elősegítése, tervezési programok kidolgozása volt, azzal a céllal, hogy az itt szerzett tapasztalatokat más országok számára know-how formájában hasznosítsák.
Az elmúlt évtizedekben a fürdőkezelésekkel kapcsolatos nézetek megváltoztak. A kizárólag fürdőkkel való gyógyítás megszűnt, helyébe a komplex terápia lépett, amely a természetes gyógymódok (gyógytorna, masszázs, elektroterápia stb.) teljes eszköztárát alkalmazza, természetesen úgy, hogy a kezelések gerincét a fürdőkezelések adják. A cél minél jobb, minél tartósabb eredmény elérése minél kevesebb gyógyszer és minél több természetes gyógymód (fizioterápia) alkalmazásával. A modern gyógyszerek általában jók és hatásosak, de igen sok mellékhatásuk van, és nem utolsó sorban egyre drágábbak. Élettartamuk gyakran csak 4-5 év, míg a fürdőket évezredek óta használja az emberiség.

Forrás: