Kiegészítés GY.I.K. (csak a saját vizsgáimra vonatkozóan!)

2. Vizsga-követelmények: Hogyan vizsgázom?

Szóban vizsgázik, a “Tételjegyzék” innen letölthető, a vizsgán van felkészülési idő.
A szóbeli vizsga a teljes féléves anyagból van, az elégségeshez mindazt kell tudniuk,
ami az előadásokon elhangzott, a fogalmak pontos ismerete, definíciók és tételek
kimondása, értelmezése. Akik elégségesnél jobb vizsgajegyet szeretnének, azoknak
a bizonyításokat is tudniuk és érteniük kell. A vizsgán az elméleti kérdések mellett
feladatot is meg kell oldani, vagy példát, ellenpéldát kell adni valamire.

 

A feladatok elsősorban arra szolgálnak, hogy ne csak egy témakörből vizsgázzon,
tehát ezek a feladatok nem ún.„beugró feladatok”. Ha nem tudja megoldani, attól még
sikerülhet a vizsgája, ha a példához kapcsolódó fogalmakat és algoritmusokat tudja.
Ha megoldja a feladatot, vagyis a példán keresztül alkalmazni is tudja a tanultakat,
azzal jobb jeggyé kerekítheti a vizsgajegyét.

Ha nálam vizsgázik, úgy tervezem a vizsgáztatást, hogy 1-15 tétel közül húz egy tételt.
Ha ez a 7-14-es tételek közül van, akkor a feladatot az 1-5 témakörökből húzhatja.
Ha pedig 1-6, 15-ből húzta az első tételt, akkor a 7-12 témakörökből húzhat feladatot.
Ezzel szeretném elérni, hogy korrektebb legyen a vizsga, mindenki teljes anyagból felel,
nemcsak abból az egy témakörből, tételből, amit kihúzott.

Megint csak a saját vizsganapomról tudom írni, úgy tervezem, hogy kb.45 perc a
felkészülési idő és kb.15 perc a felelet. Ha 12-14 főnél nincs több vizsgázó, akkor
egy blokkban 9.00-től vizsgáztatok. Ha többen vannak aznap, akkor két blokkban
vizsgáztatok: 9h-től kb.12h-ig 10 fő (reggel íratkozhatnak fel a délelőtti blokkba,
a neveket kifüggesztem a vizsganap az ajtóra). A délutáni blokk 14.00-től addig tart,
amíg van vizsgázó. Mindez csak a saját vizsganapomra vonatkozik! Hajas Csilla