Ennél a filmnél már némi előismerettel vágtunk bele a tervezésbe és a forgatásba. Tudtuk, hogy nem jó ragaszkodni egy előre leírt szöveghez, jobb ha csak a történet váza adott. Aztán alkalom szüli alapon úgyis jó ötletek adódnak majd.
A forgatókönyv Orosz Gergely (Siluette, Kalandkúra) tollából került elő, és a rendezést is ő vállalta magára. A történet, minő meglepő, két maffiacsalád körül bonyolódik. A Faptiano család két embere a saját szakállára kezd ügyeskedni, amikoris sajnálatos módon meggyilkolják Franco Cortanot, az ellenséges maffiacsalád fejét. Azonban a gyilkosok kiléte nem derül ki egyhamar, persze idővel a Faptianokra terelődik a gyanú. Mindeközben előkerül egy eltitkolt ikertestvér és fény derül egy rafinált drogcsempész akcióra. Végül a két család szemtől szembe kerül egymással egy kihalt vasút állomáson, s miközben egy személyvonat robog el mellettük, lelepleződik a két verőlegény sumákolása, és saját főnökük mondja ki az ítéletet. Ahogy az kell, a végén hepiend, a két család kéz a kézben egyesül, de ez, ahogy mondani szokták, már egy másik történet :–)
Itt már nem volt probléma a szöveg bemagolásával, hiszen nem is volt teljesen megírt szövegkönyv, inkább csak a történet váza volt adott. Ezzel nagy előrelépést tettünk a forgatás felgyorsításában. Mindazonáltal így is akadtak problémák bőven. Szereplők ki-be járkáltak a filmbe. Volt olyan rész, amit újra kellett forgatni emiatt, de olyan is van, ami benne marad a filmben, csak kicsit más kontextusban. Végülis csak sikerült felvenni az összes jelenetet. Ezután jöhetett a vágás, melyet Szucher Krisztián végzett. Ami még fontos, hogy ez az első utószinkronnal készült filmünk. Hát mit ne mondjak, talán az volt a legfárasztóbb része a dolognak. Mivel nem volt szövegkönyv, a felvételeken pedig általában minden háttérzaj jobban hallatszódott, mint az aktuális párbeszéd, nagyon nehéz volt rájönni, hogy kinek mit kellene mondania. Ez a film utolsó jelenetében hatványozottan igaz, mivel a felvétel után az egész jelenetet módosítottuk, az eredeti szöveg szinte köszönő viszonyban sincs a véglegessel. Hát ekkor bennem újra felmerült a kétely, hogy mégiscsak jó valamire egy szövegkönyv, de mindenesetre jó lenne beszerezni egy mikrofont, hogy ne a kamera beépített mikrofonja szolgáltassa a hangot, mert az, főleg távolról felvett jeleneteknél, nem ér semmit.
Szóval elkészült a film, és mi teljesen elégedettek voltunk a munkákkal. Be is neveztük a Diákfilmszemlére. Ekkor még elszántak voltunk, és mindenekelőtt kíváncsiak a többi versenyző munkájára. Szerencsére a szemlén résztvevőknek ingyen biztosítottak szállást egy lepukkant koliban, úgyhogy egy hétre feljöttünk a fővárosba. A versenyfilmek vetítése reggeltől késő délutánig tartott 5 napon keresztül. Az első két napot végigültük. Nem tisztem véleményezni mások munkáját, de annyit megengedek magamnak, hogy azt mondjam, nem érte meg ott zsibbadni napokat. Probléma, hogy nincs előzsűri, így a néhány valóban kimagasló alkotás között rengeteg az olcsó bóvli. Itt nem a megvalósításra gondolok elsősorban, hanem a filmek tartalmát tekintve... (Persze ha lenne előzsűri, akkor könnyen lehet, hogy a Maffiát sem vetítik :–)) Visszatérve a fő témámhoz, harmadik nap vetítették a Maffiát. A vetítések után minden nap nyilvános konzultáció keretében értékelte a zsűri a látottakat. Nagyon vártuk már, hogy mit mond a zsűri... Azt hiszem legjobban Para-kovács Imre foglalta össze a zsűri érzéseit, s bár nem a legárnyaltabban fogalmazott, de egy szakember véleménye, úgyhogy leírom: "Egységes... egységesen szar."
Egy ilyen kijelentés kicsit megrázza az embert. De azért valahogy összeszedtük magunkat, és elgondolkoztunk, hogy mivel mutathatnánk meg, hogy azért mégse vagyunk annyira hülye tehetségtelen állatok, mint ahogy a zsűri szíves értékeléséből kitűnni látszott ez a dolog. Szóval a 2005. év számunkra filmes szempontból egy bukással zárult, és vegyes érzésekkel vágtunk neki a 2006-os esztendőnek.