A tankönyvekről két aspektusból szólunk. Egyrészt mint egy „tipográfiai” műről, tehát általában mint könyvről, másrészt mint egy speciális szaktudományt tanító dokumentumról, tehát mint tankönyvről.
A tipikus, jó könyvről lesz szó. Lehet, persze ettől eltérő könyv is jó. Hogy a tipikus könyv mitől válik jól megszerkesztetté, hasznos dolog tudni. Hiszen a jóság alapkritériuma az olvashatóság. Azaz az olvasó szempontjait veszik figyelembe akkor, amikor a szerkesztés mikéntjére tesznek javaslatot a tipográfusok. Nem a tartalomról, hanem a tartalmat minél hatékonyabban közvetítő formáról, a formát definiáló elvekről lesz szó.
Mint mindenre, ami nem vezethető le természeti törvényekből, a könyvtervezési elvekre is igaz: nincsenek kőbe vésve. A hivatkozott két szerző által követett „kis” elvek egyike-másika eltérő módon fogalmazódik meg. (Pl. milyen sorrendben kell a legfontosabb adatokat egy irodalomjegyzékbeli tételben elhelyezni.) Vannak tehát ízléssel vagy bizonyos szubjektíven megfogalmazható „praktikus elvekkel” összefüggő könyvszépészeti állítások, amik többféle módon is lehetnek igazak. Könnyen belátható, hogy a közízlés korral változik; így az ilyeneken nyugvó elvek sem lehetnek állandóak. Sőt az „absztrakt” tartalom is alakul, azaz fontosakká válhatnak olyan részek is, amelyek korábban nemhogy nélkülözhetőknek tűntek, hanem egyszerűen nem léteztek a bennük lejegyzendő ismeretek. (Gondoljunk az internetes hivatkozásokra és ezek mára szokásossá vált leírási módjaira!) Eme bizonytalanság ellenére sem fölösleges megismerkedni a mai (sőt alighanem az egykori) szakértők által követett elvekkel.
A legfontosabb elvek egyikét mindjárt a bevezető gondolatsor lezárásaként ki is mondom: bármi módon is döntünk egy könyvszerkesztési kérdésben, azt a könyvben következetesen kövessük. Persze legjobb, ha következetesen követjük kedvenc tipográfusunk ajánlásait.
Az alábbiakban összefoglaljuk a könyvvel kapcsolatos legfontosabb jellemzőket, szempontokat.
Egy nyilvánvaló, de a szerkesztési elveket sokszor befolyásoló „trivialitás”: a könyv oldalai a kötéstől hol balra, hol jobbra esnek. Olvasáskor az éppen látott oldalpár együtt hordozza azt az információt, amelyet a szerző igyekszik eljuttatni olvasójához. Ezzel a ténnyel lehet, sőt kell is élni a szerkesztéskor. Nem mindegy, hogy mi hova kerül! Logikus hagyomány, hogy a páratlan sorszámú oldal mindig jobbra esik. De térjünk át a könyv „makró szerkezetére”.
A könyvek három fő részből állnak [GyJ 20-25]: főszövegből (másként: törzs-szövegből), járulékos részekből és könyvborítóból. A borítóval mi nem foglalkozunk. A minket érdeklő részeket számos technikai kellékkel (pl. oldalszám, élőfej, vagy élőláb stb.) látják, láthatják el. Van úgy, sőt célszerű is, hogy a járulékos részek formailag is eltérnek a tulajdonképpeni tartalmat hordozó főszövegtől. (Pl. az oldalsorszám nem arab szám, hanem római, vagy a szövegüket más méretű, esetleg más stílusú betűkből szedik.)
A járulékos rész elemei kerülhetnek a főszöveg elé, vagy mögé. Leggyakrabban mindkét helyen találhatók. A megelőző járulékos részbe kerülnek:
Persze elképzelhető egy nem sorozat tagjaként készült könyv esetén, hogy a sorozatcím-oldal és az őt követő címoldal – mint oldalpár – együtt tartalmazzák a könyvcímét. Kisebb olvasóközönség számára, olcsó előállítás esetén a címnegyed első két oldalát el is hagyhatjuk. Ekkor ezek lesznek az 1-2. oldalak.
A főszöveg után következnek:
A járulékos részek elemei még továbbiakkal bővíthető, úgymint: mottó, rövidítés-, ábra-jegyzék stb.
A tartalomjegyzék akár a megelőző (tudományos kiadványok esetében), akár a követő részbe (szépirodalmi műveknél) kaphat helyet. Fontos, hogy az olvasó könnyen megtalálhassa. Mindig páratlan sorszámú oldalra kerül.
A főszöveg mindig páratlan oldalon kezdődik.
Hogy mi hol kezdődjék, mi legyen páratlan sorszámú, azaz a lapozáskor hamarabb olvasható jobb oldalon? Minden olyan könyvbeli egység, ami a tájékozódás szempontjából különösen lényeges lehet. Így természetesen kitalálható, hogy a több részből álló könyvek részei, ezen belül, vagy különálló részek hiányában is, a fejezetek kezdőoldalai jobboldalra esnek. (Alfejezeteknél már ez kevéssé indokolható.)
Első számú szabály: kevés számú betűkészletet alkalmazzunk!
Jó tudni az olvashatósághoz [SzT 78-79]:
Olvasás közben a szem rendszerint a sor felső részét követi, mert ez a tudatunkban könnyebben rögzítődő formai sajátosságokat hordoz, szemben a betűtörzs alsó felének kevésbé karakterisztikus formai sajátosságával. Jól érzékelhető, hogy Garamond antikva típusból szedett sor sokkal könnyebben olvastatja magát, mint a talp és árnyalat nélküli lineáris antikva (groteszk). (...) M.A. Tinker és D.G. Paterson, amerikai egyetemi tanárok, 210 főiskolai hallgatóval végzett kísérleteik során megállapították, hogy a Bodoni-típusok olvasási gyorsasága 1,4%-kal kisebb, ... az írógépbetűké 5,13%-kal kisebb a Garamondénál.
A törzs-szövegre vonatkoztatva a méret szempontot, az alábbiakat mondhatjuk:
Olvasó közönséget figyelembe kell venni a méret megválasztásánál. Kisiskolásoknak 14-16 pont; „átlag” közönség számára 11-13 pont; tudományos közönség esetében szokásos a 10 pont. [SzT 107]
A sorköz és betűméret kapcsolatról megállapították, hogy hatékonyabban növelhető az olvashatóság a sorköz növelésével, mint a betűméret ugyanolyan mértékű növelésével. [SzT 107] (Természetesen ez a szimpla sorközhöz viszonyítva és nem túlzásba víve értendő!)
Speciális szövegrészek (pl. személyi adatok, kódok) esetén elképzelhető markánsan eltérő betűtípus (pl. courier).
Kiemelések: kurziválás (=döntés), vastagon szedés, színezés ... Ne használjuk a ritkítást és az aláhúzást! [GyJ, 73] Ne felejtsük szem elől a kiemelés célját: valamire felhívni a figyelmet, valamit nyomatékosítani. Így takarékosan és következetesen (sőt legjobb, ha előre „definiált” logika szerint) alkalmazzuk a kiemelést. A követhetetlen és hemzsegő kiemelések megzavarják, nem segítik az olvasót.
Tartalmi vonatkozások:
Járulékos részek és főszöveg oldalszámaival kapcsolatban vethetők föl a következő kérdések: vannak-e egyáltalán (a főszöveg esetén elképzelhetetlen a hiány), folytonos-e (azaz a főszöveg oldalszámai folytatólagosan követik a megelőző részeket vagy sem).
Periodikák (pl. folyóiratok, közlönyök stb.) oldalszámai e tekintetben unikumok, hiszen gyakorta – praktikus okok miatt – az adott év előző kiadványát folytatják. Sok esetben az év beteljesedésekor egy kötetbe fűzik is.
Tipográfia:
Hova kerüljön: balra/középre? Nem célszerű, hiszen lapozás közben viszonylag későn vehető észre. Lap külső szélére, esetleg „regiszteresen”? Ez(ek) a legcélszerűbb döntések. Hogy milyen betűkkel: arab számokkal, latin betűkkel? Ezt a helyzet diktálja, előre nem meghatározható.
Tartalmi vonatkozások:
Az élőfej szerepe: ránézésre támogassa az eligazodást a könyvben. Ebből „vezethető le” annak a megkülönböztetésnek a magyarázata, amely az igényes könyv élőfejének vonatkozásában tapasztalható: más az egység első, a páros és a páratlan oldalán. Egyik szokásos lehetőség: páratlanra – a fejezet első oldalának kivételével – a fejezetcímet; a párosra alcímet. Speciális kiadványok, pl. konferencia-kiadványok esetén, ahol az egyes fejezetek más-más szerzőtől szármáznak, jó döntés a nem első, páratlan oldalra a szerző nevét, a párosra a cikk címét szerkeszteni. Lásd még [GyJ 193-195].
Tipográfia:
Kisebb pontméretű, azonos fajtájú betűkkel szedve. Nem ajánlott az aláhúzás legfeljebb leheletfinom vonallal. Verzális (KAPITÁLIS=nagybetűs), vagy kisverzális (KISKAPITÁLIS) betűk ajánlhatók. [SzT 110]
Élőláb a könyvek szempontjából „holt” terület. Az oldalszámozáson kívül nem igen kerül oda más. Nem ez az eset egyéb kiadványok esetében. Különösen hivatalos iratoknál van jelentősége, ahol sok, a dokumentumra vonatkozó technikai ismérv is helyet kaphat. Pl. „oldalszám/összes oldalak száma”, nyomtatás dátuma, dokumentum neve stb.
Tartalmi vonatkozások:
A szöveget hierarchikus egységbe szokás szervezni: rész, fejezet, alfejezet... Ezek „nyitányát” testesíti meg a hozzátartozó cím. A cím stílusjegyeit foglaljuk az egyes címfokozat leírásába.
Kell-e minden áron sorszámozni? Általában nem; megfelelően kidolgozott tipográfia esetén szükségtelen. Tudományos műveknél – a teljes fejezetre történő hivatkozás megkönnyítése érdekében – szokás.
Tipográfia:
A részek címe legyen szenny-részcímoldalon (páratlan sorszámún, és önmagában), nagy pontmérettel szedve. A fejezetcímek kezdődjenek páratlan oldalon; balra vagy középre igazítva; akár rövidített sorhosszal (jobb-behúzással), ami által a címvoltára nagyobb hangsúly kerül.
Két „neuralgikus kérdés”: 1) a térközök milyensége. Nyilvánvalósága ellenére ki kell mondjuk, hogy több felette, mint alatta, hiszen így sugallja a cím és szöveg egymáshoz tartozását. 2) az egymagában maradás, azaz a törzs-szöveg átkerülése a következő oldalra vagy a cím és őt követő bekezdés közé laphatár kerülése. Az előbbivel kapcsolatban emlegetik az „özvegysor” és a „fattyúsor” fogalmát. A lényeg: mindkettő elkerülése, azaz egy-egy sor ne maradjon az előző, illetve ne kerüljön át a következő oldalra! Többsoros cím eltörése laphatáron szigorúan tilos! De a cím és a hozzátartozó bekezdés néhány sorának egy oldalon maradása is elemi elvárás. A többsoros cím arányosra tördelését bizonyos tipográfiai ajánlások szabályozzák
Nem csak a címmel kapcsolatban fontos észrevétel, de most csak rá fókuszálva, tudjunk róla, hogy a vízszintes optikai tengelye eltér a geometriaitól, azaz ha csak egy címet tartalmaz az oldal, akkor azt a vízszintes geometriai tengelynél magasabbra kell helyezni, különben kiegyensúlyozatlan érzése támad az olvasónak. Ezt érdemes figyelembe venni a „függőleges középre igazításnál”. (L. még az oldaltükörről szóló, későbbi alfejezetben!)
A címek szedésénél az verzális (=KAPITÁLIS/nagybetűs), vagy kisverzális (=KISKAPITÁLIS) betűk ajánlottak.
Mottó – jobbra igazítva; kisebb pontméretű, „rokon” betűcsaládú, kurzív (v. KISKAPITÁLIS) betűvel szedve célszerű megszerkeszteni.
Tartalmi vonatkozás:
Ne legyen túl hosszú (pl. oldal terjedelmű), hiszen ez hordozza a gondolat „egyben felfogható” egységét!
A tartalmi, fontossági és az ezeket erősítő tipográfiai okok miatt a bekezdéseket típusokba soroljuk: normál (a törzs-szöveg leggyakoribb bekezdéstípusa), megjegyzés, példa, kód ...
Tipográfia:
Mivel a bekezdések vizuális jelzésének egyik módja a bekezdéses („behúzásos”) szedés, ezért érdemes e szerint beszélni: első és folytatólagos bekezdésekről. Egy alternatív megoldás lehet a vizuális jelzésnek, hogy bekezdések közötti térközt növeljük. A kettő kombinálása nem praktikus, hiszen indok nélkül növeli a könyv lapterjedelmét.
A „tömbszedés” (=sorkizárt igazítás) nyugalmat sugároz. A középre igazított szöveg izgalmas; a közlés szándékú (pl. tudományos) műveknél káros, a „művészkedőknél” hasznos lehet. De figyelem: egalizálás során zavaróak lehetnek az egymástól távolra került szavak közötti „csatornák”. Megoldás: elválasztás; illetve a sorhossz helyes megválasztása. Rövid sorok esetén (pl. beillesztett képek környékén, vagy többhasábos szedésnél) gyakran túl távol kerülnek a szavak egymástól, így romlik az olvashatóság. Ekkor helyesebb lemondani a tömbszedésről.
A speciális típusú bekezdéseket (megjegyzéseket, példákat, kóddarabokat...) szedhetjük kisebb betűkből, vagy behúzással balról is és jobbról is, esetleg keretezve, vagy háttérszínezéssel, hogy a speciális voltuk szembetűnő legyen.
A bekezdések laphatárokra kerülésénél (különösen néhány speciális fajtájú esetében) fokozott gonddal kell eljárni. Ez a fokozott gond az egy lapon maradást és a következővel való viszonyt jelenti. A címfokozatok esetében a következővel való azonos lapon maradásra kell gondolni, de ilyen szituáció érvényes sok más bekezdésre is, pl. a felsorolásokat „bevezető” paragrafusra is. E gondolatmenethez tartozik a két jól ismert nyomdász fogalom: az özvegy- és fattyúsor.
Tartalmi vonatkozások:
A felsorolások különlegessége, hogy valamiket lehet általa hosszas kifejtés nélkül, röviden, csoportosítani. Így sokszor hierarchikusan épülnek föl: a csoportok alcsoportokra bomolva. Van úgy, hogy a csoportbeli elemek sorrendje lényegtelen, de néha fontos.
Tipográfia:
A szedéssel szembeni elvárás, hogy a hierarchiát tükröznie kell. Ennek legkézenfekvőbb módja a beljebb kezdéses szedés: beljebb kerülnek az alcsoportok tételei, azonos behúzással az azonos szintűek. Fogalmazhatunk úgy is, hogy az alárendeltséget a beljebb kezdés, a mellérendeltséget (csoporton belül) a baloldali margótól azonos távolság jelzi. A világos értelmezhetőség kedvéért alkalmazni kell az ún. függő behúzást, vagyis az elemek első sorának felsorolás-jelző szimbólumától („bajuszától”) vagy sorszámától jobbrább kezdődnek a folytató sorok. A bajuszok és a sorszámok, mint „fogak”, egyértelműsítik a felsorolás elemeit, szintjét (hierarchiában betöltött helyét).
Figyelni kell a felsorolás egyes tételeinek kezdőbetűjére is. Ha a felsorolás bevezető sorának folytatásaként „olvasható”, akkor nem nagybetűsek az egyes tételek kezdőbetűi. De bármilyen is legyen, a következetesség itt is kívánatos.
Tartalmi vonatkozások:
Mindenekelőtt tudni kell arról, hogy minden „tisztességes” táblázatnak vannak különleges sorai és/vagy oszlopai. A különlegesség a speciális tartalom. Pl. fejsor és törzs-sorok (esetleg: záró sor); kiemelt szerepű (többnyire a balra eső első) oszlop.
Tipográfia:
Általában tipográfiailag kidomborítandó a fej- (és esetleg záró, összegző) sor valamint a kiemelt szerepű oszlop: pl. vastag szedéssel, színnel, vagy háttérszín alkalmazásával. A cellák közti vonalazás egyértelműsíti a közlendő információt (adatkapcsolatokat), de ügyelni kell, hogy jól hangsúlyozza. Pl. a sorban lévők között van a szorosabb összefüggés, akkor a köztük lévő vonalak súlytalanabbak legyenek, mint a sorok között!
Következő lapra átlógó táblázat esetén a fejsor – ha van – megismétlendő! Túl széles táblázatot gyakran a tájolás megváltoztatásával illesztik a műbe. Számos kellemetlenséget okoz (forgatni kell a könyvet, vagy a nyomdatechnikai okból pl. függelékbe helyezés miatt oda kell lapozni és még a tetejében el is kell forgatni a könyvet), ezért – ha lehetséges –, kerüljük el, pl. a táblázat értelmes ketté (több részre) bontásával.
Egyedenként vizsgálandó, hogy a cellákba kerülő szöveg igazítása milyen legyen. A gyakorlatban a tömbszerű szedés a legkevésbé esztétikus (a viszonylag rövid sorok miatt).
Tartalmi vonatkozások:
Ábrákhoz, képekhez – általában – tartozik kísérő szöveg, pl. annak a sorszáma. Ezek együtt alkotnak egy egységet.
Az ábra+ábra-aláírás jól elkülönítendő a törzs-szövegtől.
Tipográfia:
Az eltérő funkciójú szerkezeti egységek elkülönítésére alkalmazható a keretezés vagy elŹtérő háttérszín.
Az ábra és kísérő szövege nem törhet ketté a lap alján.
Az ábra és törzs-szöveg viszonyára választható lehetőségek – elfogadva az MS Word szóhasználatát –:
Az ábrák elhelyezése a szövegbenTartalmi vonatkozások:
Olyan információ kerüljön ide, amely elolvasása nélkül is érthető a közlés. Tehát a tárgy szempontjából csak mellékes adatok, vagy különleges körülményekre rávilágító szöveg kerüljön ide. Egyéb esetben a törzs-szövegben a helye. Ha a kisebb fontosságát mégis hangsúlyozni kívánjuk, „minősítsük át” megjegyzéssé. (Lásd korábban.)
Bizonyos tudományos műveknél soronként akár több irodalmi hivatkozás is található. Ilyen esetben – a későbbekben tárgyalt módszertől eltérően – lábjegyzetekkel, sőt inkább végjegyzetekkel (azaz nem az élőlábban, hanem a fejezet, vagy a könyv végén sorakozó jegyzetekkel) oldják meg az irodalmi hivatkozásokat.
Tipográfia:
A lábjegyzet (vagy végjegyzet) hivatkozásául szolgáló sorszám vagy jel célszerűen felső indexként kerül a szövegbe. Ugyanez érvényes a definíciót bevezető jelre, vagy sorszámra is. Szedés kisebb pontméretű jelekkel történjék a felsorolásokhoz hasonló okkal és módon függő behúzással szedve. A speciális jelek alkalmazásának vannak veszélyei az utólagos szerkesztésnél.
Tartalmi megfontolások:
Csak betűhelyesen és forrásmegjelöléssel szabad idézni! (Lásd még az irodalmi hivatkozásoknál!) [GyJ, 79]
Ha esetleg számunkra valami „furcsaságot” is tartalmaz az idézett szöveg (pl. eredetiben okkal alkalmazott nyelvtani hiba), akkor azt, hogy ez nem kerülte el figyelmünket, de számunkra most nem bír jelentőséggel, a [sic!] zárójeles betoldással jelezhetjük. (A latin szó jelentése: így.)
Tipográfia:
Az idézeteket „magyaros” macskakörmök közé illesztjük (persze magyar nyelvű könyv esetén). Hosszú idézetnél a macskakörmök elhagyhatók, ha az idézés ténye (eleje-vége) nyilvánvaló. Jó hagyomány ilyen estben az idézet kurír szedése, mintegy a kézírás utánzására.
Ha az idézet is tartalmaz „macskás” szövegrészt, akkor lúdlábak (» «) között szerepeltetjük.
Általában célszerű megtartani az eredeti kiemeléseket, ha ez nem zavarja meg a tartalmat. Ha azonban az eredetitől eltérő módon kívánunk részeket kiemelni, akkor el kell tekinteni az eredetitől, viszont a saját kiemelés alkalmazását jelezni kell! Pl. így: (kiemelés SzP) vagy (a szerzők kiemelése).
Tartalmi megfontolások:
A könyv logikai struktúrájának „madártávlatú” kifejezésének, valamint a keresésnek az eszköze.
Ne tévesszünk célt: a tartalomjegyzék nem tárgyszógyűjtemény, ennek fényében kijelenthetjük, hogy általában indokolhatatlan a 3 hierarchiai szintnél mélyebb követése a fejezetstruktúrának. (Számos rossz példával találkozhatunk a számítástechnikai könyvpiacon.)
Tipográfia:
Követendő elv: fejezze ki a címfokozatok hierarchiáját! Számos technika létezik erre: címfokozatok (hierarchikus) behúzása, betűméret szintet kifejező, logikus alkalmazása.
Normál stílusú betűkből szedendő; nem szerencsés a verzális (KAPITÁLIS) szedés, annak ellenére, hogy maguk a címek esetleg így lettek szedve.
Tartalmi vonatkozások:
Tudományos művek esetében különösen szigorú a szabály: mások eredményeit, véleményét magunkévá tenni, hivatkozni rá csak a fellelhetőség megjelölésével szabad! A megjelölés, a hivatkozás történhet sorszámmal (pl. [18]), vagy kiadásévvel bővített névvel (pl. [Cormen 2001]). Előfordul, hogy a művön belüli pontosabb helymegjelöléssel is szeretnénk az olvasót segíteni, ekkor a hivatkozást kiegészítjük az oldalsorszám intervallumával. Pl. [18, 13-19 o.], vagy [Cormen 2001, 111-134 p.]. (Az utóbbiban a „p.” a latin pagina szóra utalás.)
Az irodalomjegyzék felépítésénél alapelv: könnyen lehessen visszakeresni a hivatkozás adatait. Legalább a következő adatok szerepeljenek: szerző(k), műcím, kiadásév, kiadó. Kissé bonyolultabb a helyzet, ha pl. egy periodikában szereplő műről van szó. Itt is az az alapelv lehet vezérlőnk, hogy egyértelműen kell visszakeresni tudni a művet.
Új keletű problémát vet föl az interneten fellelhető anyagokra történő hivatkozás. A probléma: „ha ma ott van, nem biztos, hogy holnap is ott lesz (meglesz-e egyáltalán)”. Garantálni ez ügyben semmit nem lehet, de a tisztesség kedvéért legalább az utolsó fellelés dátumával kiegészíthető az időben bizonytalanná váló információ.
Tipográfia:
Az irodalomjegyzék hivatkozásonkénti bekezdésekben van tördelve. Sajátos tartalmú sorszámozott felsorolásnak is tekinthető, amelyben a sorszámok helyett gyakran a hivatkozás azonosítója szerepel: tételenként legelöl a hivatkozás megismétlése szerepel, amit követnek – felsorolásokhoz hasonlóan – a megkívánt adatok. Sorszámos hivatkozás esetén sorszám szerinti sorrendben; név-alapú hivatkozások esetén névsor szerinti sorrendben. Ritkán előfordulhat a rendezetlen „sorrend”, ilyenkor a hivatkozási sorrendjében követik egymást; bár nem túl praktikus.
A formai szempontokra legjobb példát látni; lásd a nyitó „fejezetben”! Lásd még: [GyJ 121-149].
Fontos fogalmak, problémák ezzel kapcsolatban: oldalformátum, margók, oldalarányok, bal és jobb oldal különbözősége (kötésmargó), hasábok – sorhossz és igazítás kérdései, sorok hossza (50-60-nál ne legyen hosszabb), az oldalon lévő sorok száma (40-45-nél ne legyen több), elválasztások. [GyJ 302-303]
Fontos észben tartani itt is, hogy az optikai vízszintes közép-tengely némileg lejjebb van a geometriainál.
Tartalmi vonatkozások:
Most csak a szöveg színezéséről gondolkodunk. Különböző színek alkalmazásának célja: szavak, gondolatok kiemelése, szövegrészek (pl. megjegyzés, kód ...) elkülönítése. A színezés „tárgya”: a betűk maguk, illetve a szöveg háttere.
Tipográfia:
A mértékletesség itt is aranyszabály: kevés számút, és következetesen szabad csak alkalmazni. Markánsabban emeli ki a kiemelendőt az eltérő háttér. Ügyelni kell a háttér és a jelek színharmóniájára (színkontraszt) [IJ], és figyelembe veendő, hogy a színek önmagukban is hatnak az olvasóra, nehogy ellentétes hatást érjünk el. [GB]
Az átlagos olvasó sokra képes! Hát még Ön, kedves Olvasónk! Ezt a következő képen látható szöveg „megfejthetősége” ékesen bizonyítja.
A nagyszámú elírás ellenére „olvasható” maradt a szövegHelyesírásról vég nélkül lehetne írni. [CsMBGy] Nem tesszük. Csak néhány gyakori hibára hívjuk föl a figyelmet.
Központozás jelei és a szó viszonya: a megelőző szóhoz ragasztva kell írni, hiszen szerencsétlen esetben magában is átcsúszhat a következő sorba. A zárójelek és más páros vagy néhány pártalan írásjel következetlen alkalmazása is ronthatja az értelmezhetőséget, ahogy Fercsik Erzsébet alább írja:
Rendkívül zavarónak tartom azokat a kerek zárójeles formákat, amelyek ejtsd: utalást vagy e. rövidítést sem tartalmaznak. Az ilyen alakok nagyon megnehezítik a szöveg értelmezését, hiszen a kerek zárójelet más információk közlésére is használják. Sokszor ugyanabban a tankönyvben is különböző a kerek zárójel funkciója. Tartalmazhat évszámot, szómagyarázatot és egyéb kiegészítést, például „1603-ban a Tudor-házzal rokon skót Stuart-ház tagja, I. Jakab (a kivégzett Stuart Mára fia, 1603–1625) lépett a trónra” vagy „Akkor történt ez, amikor a polgári átalakulásban érdekelt rétegek tovább erősödtek, és a spanyolok elleni háborúban – akkor még a korona oldalán – összeforrtak. (Lásd II. oszt. 197. lap!)” és „A presbiteriánusoknál is messzebb mentek az independensek (függetlenek)”.
Gyakori, hogy egyetlen mondaton belül több funkcióban vagy többször szerepel a kerek zárójel, például egy harmadikos gimnazistáknak készült történelemkönyvben „A fölvilágosodás legnagyobb angol alakja, a »dicsőséges forradalom« korának gyermeke, Newton barátja, Locke (lak, 1632–1704) volt” és egy hatodik osztályosoknak íródott irodalomkönyvben „Daniel Defoe (deniel difó) (?1660–1731) Londonban született protestáns iparos (gyertyaöntő, majd mészárosmester) fiaként”.
Amint látjuk, az utóbbi példában az egyszerű mondat tartalmát még háromféle, zárójelbe tett információ bonyolítja: első-ként a név kiejtése, másodikként a bizonytalan születési évszám és a halálozás éve, harmadikként az édesapa foglalkozásai. A szöveg érthetősége, könnyebb feldolgozhatósága miatt célszerű lett volna a zárójeleket elkülöníteni és tartalmukat kibontani. Például ilyen módon: Daniel Defoe [e.: deniel difó] (1660 körül–1731) protestáns szülők gyermekeként Londonban született. Édesapja iparos ember volt, aki kezdetben gyertyaöntőként, később mészárosként dolgozott.
Rövidítés vagy rövidítésnek vélhető szavak: „, stb.”, „db.”, „ún.”, „ui.”, „kg”, „pl.”, „lsd.”...
  |
 |
 |
A tananyag az ELTESCORM keretrendszerrel készült