Az Informatika műveltségi terület

1. Az informatika műveltségi terület kialakulása

Az 1992. évi békéscsabai INF.O. '92 számítástechnika tanári konferencián merült fel az a probléma, hogy ami addig informatika alaptanterv ügyben történt, ahhoz kevés köze volt az informatikát tanító tanárok széles körének. Sok korábbi próbálkozás volt, ezek azonban valamilyen külső vagy belső ok miatt abbamaradtak. Többen megfogalmazták, hogy legjobban azok állíthatnák össze a Nemzeti Alaptanterv e részét, akik ennek a tanításában több éve eredményesen részt vesznek. E kezdeményezés hatására 1995 januárjában egy 8-10 fős társaság elkezdett dolgozni az alaptanterven. A résztvevők száma fokozatosan bővült, az év közepére már meghaladta a 200-at.

Az azóta eltelt évek alatt az informatikában jelentős változások történtek, új ismeretek jelentek meg (talán a legfontosabbak: infokommunikáció, médiainformatika), régebbiek súlya, korosztályhoz kötése jelentősen megváltozott. Emiatt szükség volt az eredeti kiadvány jelentős átdolgozására.

Az valószínűleg mindenki előtt világos, hogy információ valamennyi tevékenységünk elvégzéséhez szükséges, és az sem kétséges, hogy valamennyi szaktárgy felhasznál és továbbad a maga szakterületén belül információkat. Ezen általános megállapításnál sokkal fontosabb az a tény, hogy a gyakorlatban ma már nélkülözhetetlen a kapcsolattartás és a kooperáció az informatika szakemberei és valamennyi más szakterület szakemberei közt. Sokan felismerték a szakszerűen tárolt hiteles információk jelentőségét: az információ, az információ kezelése napjainkban piacképes áru lett.

Ma az informatika egyformán hozzánő a természettudományok valamennyi ágához és a humán, közgazdasági, egyéb ipari-technikai stb. szaktárgyi ágakhoz. Anélkül, hogy sorolnánk, ma már nehéz találni olyan szakterületet, amelynek gyakorlati ellátásához, műveléséhez ne használnánk valamilyen informatikai eszközt, a számítógéptől a hang- és képrögzítési technikákon át az adatnyilvántartásokig, a gazdasági számításokig, modellezésekig stb.

Ebből kifolyólag az informatika ún. interdiszciplináris ismeretanyag és tantárgy. Sokkal kifejezettebben, mint bármely más, az interdiszciplinaritás egyes jegyeit felmutató szakma, illetve szaktárgy (matematika, idegen nyelvek stb.).

Ebből az interdiszciplinaritási jellegből az is következik, hogy az informatika nem olyan szakterület, ami egy szakma oktatásának korlátai közt tartható. Világosan látni kell, hogy az informatikának egyes, az adott szakterülethez kapcsolódó részeit ugyanúgy kell alkalmaznia a matematika tanárnak, mint a magyar irodalom, a történelem, az idegen nyelvek stb. tanárának. Természetesen ezek a kapcsolódások szakterületenként igen eltérők, de ezzel együtt az adott vonatkozásban mély, alapos ismereteket jelentenek.

Ugyanakkkor ez nem jelenti azt, hogy az informatika oktatásának bármely területét egy az egyben átvehetné valamely másik tantárgy.

Az itt felvázolt tantervi koncepció erre alapít, ennek folyamatos kialakulására épít. Nemcsak arról van szó, hogy pl. a matematika és a természettudományi szakos tanárok bizonyos szinten tudjanak programozni, hanem arról is, hogy pl. az irodalom- és nyelvszakosok készség szintjén tudják használni a szövegszerkesztők valamelyikét, hogy a történelem és más nagy adathalmazzal dolgozó szakos tanárok ismerjék az adatbázis-kezelő rendszerek egyikét és, hogy a pénzügyi, kereskedelmi és egyéb adminisztratív szakok tanárai magától értetődően kezeljék a táblázatkezelő rendszereket, vagy a rajztanárok valamilyen – a vizuális nevelés szempontjából kiaknázható – grafikai szoftver lehetőségeivel legyenek tisztában. Ez természetesen messze nem teljes felsorolás, pusztán felvillantott kapcsolódások. De ez egyben azt is jelenti, hogy az is elvárható, sőt követelmény lesz, hogy a tanulók ne csak kézírásos, hanem elfogadható küllemű, „formázott”, nyomtatott szöveget adjanak be dolgozatként, melyeknek további javítási, fejlesztési lehetőségei épp a technikai eszközök kezelésismerete miatt adottak. Azt is jelenti, hogy pl. a történelmi események egy adatbázisból nemcsak kronológiailag, hanem különböző szempontok szerint előkereshetők, csoportosíthatók lesznek (pl. politikai, jogi, ipartörténeti, művészettörténeti stb. kategóriák szerint). Tanár és tanuló pillanatok alatt átlátja az egyidejű, illetve az egymást követő valamennyi számítógépre vitt ismereti anyagot, és a fő feladat nem „merül ki” ezek előkeresésében, memorizálásában, hanem a belőlük levonható elemzési, értékelési, minősítési munkává „lényegül át”. Mindez hasonló módon értendő a földrajzi, biológiai, kémiai, idegen nyelvi stb. szaktárgyak követelményrendszerére is. A „kreatív” esztétika sem lesz annyira a kevesek – kizárólag a legtehetségesebbek – privilégiuma. Így akár az esztétikai, akár a tudományos kísérletezés mindenki számára élményt nyújtóan nyitott (és veszélytelen).

Bizton állíthatjuk, hogy egy viszonylag rövid időn belül általános igény lesz, hogy a tanulók valamennyi szaktárgyukban készség szinten tudják használni az adekvát informatikai eszközrendszert.

Ennek a kihívásnak elébe kell menni. Mindezt tetézi, hogy – a legkevésbé sem kétségbe vonva az általános kultúra tanításának szükségességét – tanulóinkat úgy kell képeznünk, hogy a leendő munkahelyi követelményeknek mennél jobban eleget tudjanak tenni, hogy mennél nagyobb sikerrel tudják munkaképességüket „eladni”.

Az itt felsoroltak viszont részünkre azt a felelősséget is jelentik, hogy az informatikai felkészítést nagyon komolyan vegyük, az oktatás és nevelés alapkövetelményének tekintsük.

Egy műveltségi terület háromféle koncepció szerint épülhet fel:

• témakörönkénti felépítés [ZsL];
• kompetencia alapú felépítés [VV1];
• kulcsfogalom alapú felépítés [VV2].

Ebben a fejezetben a közismereti informatikának az első, a témakörönkénti felépítését választjuk, amiben ismeretköröket vázolunk, korcsoportokra bontunk, tantárgyi elképzeléseket, illetve vizsgaformákat fogalmazunk meg.

Vissza a tartalomjegyzékhez